>
2019. március 26., kedd 17:12

Véget ért a 42. Utazás kiállítás

Írta: Kövesdi Péter (Hungexpo)
Értékelés:
(0 szavazat)
Fotó: Hungexpo Fotó: Hungexpo
A vártnál nagyobb bővülés és következetes építkezés. Ez jellemzi a nemzetközi és a hazai turizmust, és ez a két tényező határozta meg a most véget ért 42. Utazás kiállítást is, amely a tavalyinál lényegesen több látogatót fogadott. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba 30 ország 300 kiállítója hozta el idei újdonságait. Magyarország első számú turisztikai kiállításának középpontjában az aktív kikapcsolódás és a kaland állt. Sikerrel debütált az új párosítás: az Utazás és a Budapest Boat Show kiválóan egészítették ki egymást.

A tavalyinál lényegesen többen, 35 ezren látogattak ki az Utazás kiállításra és a vele egy időben rendezett Budapest Boat Show-ra. (Ez a szám a két kiállítás tavalyi összlátogató-számánál is 25 százalékkal magasabb) A turisztikai szakemberek szerint a látogatószám emelkedése a hazai vásárlóerő bővülését és a nemzetközi turizmus erősödését is jelzi.

Gyarapodó ágazat, növekvő számok

A Hungexpo vezérigazgatója a megnyitón kiemelte: az ágazat 2018-ban különösen sikeres évet zárt: a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve, a magyar nemzeti összterméknek (GDP) csaknem 10 százalékát termelte meg. Ganczer Gábor hozzátette: ebben a szegmensben is csak az maradhat életben, aki képes alkalmazkodni a változásokhoz, trendekhez. Az, hogy a tavalyit is meghaladó számban állítottak ki mutatja, hogy ez egyre többeknek sikerül.

Az iparág iránti érdeklődés növekedéséről beszélt Somogyi Zoltán turisztikai szakértő, az UNWTO korábbi főtitkár-helyettese is. A kiállítás szakmai napján tartott előadásában elmondta: az úgynevezett nemzetközi turistaérkezések száma tavaly elérte az 1,4 milliárdot, amelyet az ágazat irányítói csak 2020-ra prognosztizáltak. A fejlődés motorjai az előnyös gazdasági környezet, a jövedelmek emelkedése, a magas kiutazókereslet jelentkezése a fő küldőországokból (pl. Kínából), a konszolidáció a korábban krízisekkel sújtott kulcsdesztinációkban, a bővülő közlekedési lehetőségek és a vízumegyszerűsítések.

Szabó Áron, a Magyar Turisztikai Ügynökség szálláshelyekért és vendéglátásért felelős igazgatója elmondta: ma, amikor naprakész adatok birtokában is egyre nehezebb prognózisokat felállítani, a hazai szálláshely-statisztikák egyáltalán nem naprakészek. A legfrissebb adatok is a tavaly decemberi állapotokat tükrözik. A többi között ennek rendezésére jött létre a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK), amelynek révén valós idejű statisztikai adatok állnak majd rendelkezésre. Mint mondta, a rendszer még idén elindul, legkorábban, júliustól a szállodáknak kell kötelezően adatot szolgáltatniuk az NTAK-nak. A rendszer létrehozásának célja az ágazat digitalizációjának elősegítése, valamint a szálláshelyek adminisztrációjának csökkentése is. A legfeljebb 8 szobával rendelkező szálláshelyek ingyenes, könnyen kezelhető szoftvert kapnak, melynek tesztelése már elindult – tette hozzá.

Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) ügyvezetője a magyar turisztikai szakma közös sikerének nevezte, hogy Budapest az első helyen végzett a European Best Destinations szavazásán. A legjobb európai úti célra több mint félmillióan voksoltak az interneten, és a magyar főváros az eddigi legtöbb szavazattal (több mint 62 ezerrel) lett első. Budapest immár nemcsak a turizmus, hanem a kultúra és a sport fővárosa is – jegyezte meg Bán Teodóra a BFTK 400 négyzetméteres standjának bemutatóján, ahol többek között a magyar sportszövetségek vezetői ismertették idei, fővárosi terveiket. A nyitott „élmény arénában” a kiállítás idején a látogatók találkozhattak sztársportolókkal és Budapest Sportfőváros hivatalos nagyköveteivel.

Sikeres programok

Idén is hatalmas sikert aratott a 2018-ban debütált Aktív sziget, amelyen a látogatók virtuális segítséggel járhatták be az ország legszebb tájait. Az új virtuális tartalmak között volt szabadulószoba, biciklitúra és katonai sátor-kaland. Itt mutatták be a kiállítás egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért projektjét, a Nyaralóhajózási Programot, ezzel együtt Magyarország első nyaralóhajóját. Révész Máriusz, az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kiemelte: a közbeszerzésen nyertes francia Nicols cég még idén további 9, majd 2020-ban újabb 10 járművet szállít. Hangsúlyozta, hogy a gyártó a közbeszerzési eljárás eredményeként a listaárnál olcsóbban és magasabb felszereltséggel szállítja a húsz járművet.

A Nicols típusú, vezetői engedély nélkül vezethető hajók a Tisza-tavon, a Felső-Tiszán és a Bodrogon fogják kiszolgálni a nyaralni és hajózni vágyókat.

Rengetegen keresték fel a Blogger Corner-t, ahol a legismertebb utazó bloggerek osztották meg tapasztalataikat, és látták el hasznos tanácsokkal az utazókat. A kiállítás idején rendezték meg a Járatlan Utakon Fesztivált, Magyarország legnagyobb, független és extrém utazókat megszólító rendezvényét. A több mint 60 előadáson, workshopon és kerekasztal-beszélgetésen több százan vettek részt. Az idei fő téma az aktív turizmus, a környezettudatosság és a fenntartható turizmus volt.

A hazai lakókocsi és lakóautó kínálat egészét felvonultató KARAVÁN SZALONban több mint 50 járművet és az eddiginél is nagyobb számú ehhez az utazási formához kapcsolódó felszerelést eszközt mutattak be a látogatóknak.

Minden eddiginél nagyobb alapterületen (800 nm), interaktív programokkal jelentkezett az Utazás kiállítás hagyományos programja, az Afrika Expo, amely 2011 óta Kelet-Közép Európa egyetlen, első, ezáltal legexkluzívabb négy napos nemzetközi Afrika tematikus fóruma.

A Diák Szakmai Napon, amelyen az Európai Unió EU Next Tourism Generation projektje is bemutatkozott, öt magyarországi egyetem hallgatói mutatták be turisztikai témájú projektjeiket, szakmai zsűri előtt.

Az idei Utazás kiállítás külföldi díszvendége Algéria volt. Afrika legnagyobb országa zenével, gasztronómiával és kalandos programokkal mutatkozott be. A belföldi díszvendégek – Bács-Kiskun megye és Kecskemét – 28 település és 6 szervezet összefogásával mutatta be az ország legnagyobb alapterületű megyéjét és annak székhelyét.

A kiállítás kulturális díszvendége, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram bemutatta a 39 műemléket – 20 kastélyt és 19 várat – magában foglaló projektjét.

A kiállításokról készült fényképeket innen tölthetik le: http://hungexpo.hu/hu/letoltheto-fotok

További információk a http://utazas.hungexpo.hu/ és a http://boatshow.hu/ oldalon találhatók.

Sajtóinformációk:

Kövesdi Péter (Hungexpo): Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Megjelent: 162 alkalommal Utoljára frissítve: 2019. szeptember 28., szombat 23:43

Címlapról ajánljuk

Aktuális

  • Fotó: Press Release Hungary
    2019. november 20. Lónárt Adrienn (MNM)

    Rotschild Klára – divatkirálynő a vasfüggöny mögött

    Rotschild Klára egyszerre volt a Horthy-kor arisztokratáinak és a Kádár-korszak nagyasszonyainak a divattervezője. Szalonjában rendszeres vendég volt Kádárné, Tito marsall felesége, a szovjet külügyminiszter és a perzsa sah neje, a magyar művészvilág csillagai. Vajon miként volt…
  • Fotó: SeeYourPlanet Projekt
    2019. november 12. Kosaras Renáta

    A 22-szeres EVEREST CSÚCSMÁSZÓ, Ngima Nuru Sherpa Magyarországon!

    2019. november 22-én Budapesten és november 30-án Baján tart előadást Ngima Nuru Sherpa, a 22-szeres EVEREST CSÚCSMÁSZÓ és barátja – kollégája, Lhakpa Tenzing Sherpa, trekking túravezető, hogy megismertessék az érdeklődőkkel kultúrájukat, a Serpák, vagyis a „keletiek” életét.
  • LUX FILMNAPOK | Fotó: Uránia Nemzeti Filmszínház
    2019. november 09. Zsarnai Gábor

    LUX FILMNAPOK az Uránia Nemzeti Filmszínházban

    November 13. és 15. között ismét az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatják be az Európai Parlament filmművészeti díjára, a LUX filmdíjra jelölt döntős alkotásokat: Teona Strugar Mitevska Isten létezik és Petrunijának hívják, Mads Brügger Cold Case Hammarskjöld és Rodrigo Sorogoyen A…
  • Hajnal | Fotó: Násfay Béla
    2019. november 08. Stork Réka

    Visszavonult a hazai búvárfotózás atyja Násfay Béla

    A magyar mozik 1955-ben kezdték vetíteni Hans Hass osztrák tengerkutató "Kaland a Vörös-tengeren" című nagysikerű természetfilmjét, mely újszerűségével beindította a fiatalok fantáziáját. Rácsodálkoztak a búvárkodás adta lehetőségekre és a vízfelszín alatt rejtőző csodálatos világra.…
  • Ipar 4.0 |Fotó: istockphoto
    2019. november 06. Budai Barbara

    S&T University 4.0 Program az ipari digitalizációs oktatás elősegítésére

    Az S&T öt évre szóló együttműködést ír alá öt magyar egyetemmel, melynek keretében piaci áron számítva több milliárd forint értékű ipari digitalizációs szoftver adománnyal és képzéssel támogatja az intézményeket. 
  • Effie Awards | Fotó: google
    2019. november 01. Press Release Hungary

    Effie 2019: 42 alkotás a döntőben

    Az egyedülálló szakmai versenyen hatékony marketingkommunikációs aktivitásokkal neveztek idén is a versenyzők, közülük a leghatékonyabbak jutottak a döntőbe. Ezzel a teljesítménnyel már biztos pontszerzők a nemzetközi Effie Index világranglistán. 
© 2019 Press Release Hungary. Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Designed By Svsco