>
    AUTOMOBIL ÉS TUNING SHOW 2019. március 22-24. Budapest, Hungexpo
    Szabadidő

    Szabadidő (10)

    Idén is egy szakavatott csapat által egyedivé varázsolt tuningverdát sorsolnak ki a belépőjeggyel regisztrált, nyereményjátékban résztvevő látogatók között az AMTS zárónapján, március 24-én. A hagyomány és a feltételek változatlanok, az eddigi német autós sormintát azonban most egy vérbeli amerikai sportkocsi töri meg.

    A nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői ismét a bevált recept szerint főznek. Repertoárjukban évek óta állandó program már a nyilvános autóépítés, melynek ezúttal is a WestEnd City Center adott otthont. Az sem újdonság, hogy a március 22-24. között zajló show belépőjegye összesen tíz egyidejű rendezvényre érvényes, továbbá esélyt jelent egy vérbeli amerikai sportkocsi megnyerésére!

    Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg pályafutásuk során. Az elmúlt két évben Audi TT, előtte BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. Az idei alany pedig egy ötödik generációs, 4000 köbcentis V6-os motorral ellátott Ford Mustang Coupé volt, melyet hatalmas érdeklődés mellett, mindössze négy nap leforgása alatt varázsoltak teljesen újjá – mindenki szeme láttára, élőben!

    Az autó számos típusazonos alkatrésszel, sportosabb kasztni-elemekkel, ültetett futóművel és nagyobbfelnikkel, valamint design és multimédia terén is teljesen megújult utastérrel lett gazdagabb. A pontot az i-re az egyedi, kétárnyalatú fóliázás teszi fel, de szerencsés új tulajdonosa akár a környezettudatos közlekedés oltárán is áldozhat majd, hiszen a csomagtéri installációban egy, az autó akkumulátoráról tölthető elektromos roller is helyet kapott.

    Az egyedi Ford Mustang Coupé kisorsolására a nagyszabású show harmadik napján (március 24-én), közjegyző jelenlétében kerül majd sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nemcsak Magyarország, de a kelet-közép európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.

    Az idén 14. alkalommal megrendezésre kerülő nemzetközi Automobil és Tuning Show öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

    Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

    • hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
    • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
    • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok, oldtimerek
    • Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
    • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
    • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
    • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
    • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
    • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
    • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
    • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

    Az Automobil és Tuning Show nyitva tartása:
    március 22-23: 9:00-19:00 óráig március 24: 9:00-18:00 óráig.

    AMTS hivatalos sajtótájékoztató és élő show (Hungexpo „G” pavilon):
    március 22. 13:00-tól

    Szabadon használható sajtófotók:
    https://www.dropbox.com/sh/s6fniqjjlf3t409/AABZrQInH9Eds2h0Il88dvCha?dl=0

    További információk:

    www.amts.hu/ www.facebook.com/amtsofficial

    Videóanyag:
    https://www.youtube.com/channel/UCD37vqm6Gw5_2cDqPiMFCRg

    Mára teljessé vált a Telekom VOLT Fesztivál nemzetközi programja. Június 26-tól négy napon át várja Sopron a hazai és Európa számos pontjáról érkező vendégeket. Az új nevek között igazi legendák és a legaktuálisabb kedvencek is helyet kaptak: a Black Eyed Peas-től a Papa Roach-on át a Cypress Hill-ig, vagy éppen Martin Solveig-től a Jan Blomqvist & Band-ig.

    A sok év után újra színpadra lépő Black Eyed Peas a VOLTot választotta az európai turné egyik kiemelt állomásaként. A mainstream hip-hop talán legmeghatározóbb legendája nemcsak új albumát, hanem a legnagyobb slágereit is magával hozza.

    A VOLT nyitónapja egy igazi rockfesztivállá alakult, hiszen a már korábban bejelentett Slipknot elé igazolt a Cypress Hill, a Papa Roach és az Amaranthe, így a Tankcsapda a tervezettől eltérően egy nappal később, Slash előtt mutatja be 30 éves, jubileumi showját. Szintén csütörtökön, újdonságként lép színpadra a hard rock, funk, rap és thrash jellegzetességeit elegyítő Ugly Kid Joe.

    Minden bizonnyal teltház várja majd Sopronban az elektro pop egyik legfontosabb és legaktuálisabb európai művelőjét, Jan Blomqvistot, aki teljes zenekarával érkezik a VOLTra. Az elektronikus zenei felhozatalt erősíti még Lost Frequencies és Martin Solveig is. A sok-sok születésnap és jubileum között - sokak örömére - az osztrák Kruder & Dorfmeister páros ugyancsak itt ünnepel, de fellép még a Kollektiv Turmstrasse duó is.

    20. születésnapját ünnepli a drum and bass specialistáit tömörítő Bladerunnaz csapata, akik a kezdetek óta fontos szereplői a VOLT programjának. Az ünnepi eseményre DJ Friction és a The Prototypes érkezik Sopronba, miközben ugyanezen a napon a Next Level est keretében Habstrakt lép színpadra.

    További információk: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    kedd, 15 január 2019 22:21

    Főnix – Tűzcirkusz

    Írta:

    Januárban lángba borul a Fővárosi Nagycirkusz porondja! Nemzetközileg elismert magyar artistaművészek, kirobbanó sikerű produkciók a világhírű Rippel Brothers rendezésében: Főnix – Tűzcirkusz január 19-től a Fővárosi Nagycirkusz műsorán!

    Tüzes, misztikus, akrobatikával, illúziókkal és egzotikus állatokkal teli cirkuszműsorral indul a 2019-es év a Fővárosi Nagycirkuszban, a Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – rendezésében. Az elmúlt években jég és víz borította a porondot, most tűzbe burkolózik a jól ismert manézs. A klasszikus cirkuszi produkció tematikája a tűz köré épül, amely mindent megváltoztatott az emberiség fejlődésében. A tűz eredete, ereje és fontossága elevenedik meg a porondon a világhírű magyar artistaművészek látványos produkcióiban, akik a cirkuszművészet varázslatos nyelvén idézik meg az őselem különböző formáit. A tűzből születik meg a Főnix, e különleges, mitikus lény, mely a történelem során számtalan halandó képzeletét rabul ejtette.E szent madár életének végén meggyullad, és saját hamvaiból újjászületik, mint az önmagát megújító lélek, így vált az idők folyamán a megújulás, a feltámadás, a tisztaság, az erő, a gyógyítás, az alkotás, a teremtés szimbólumává. Energiája inspirál, cselekvésre, kreativitásra serkent, mint a Fővárosi Nagycirkusz január 19-én bemutatásra kerülő műsora: tanít, motivál, elgondolkodtat és elkápráztat egyben.

    A Főnix – Tűzcirkusz produkcióban magyar világsztárokat láthat a közönség: porondra lép a magasdrót nagymestere, Simet László, aki motorral mutatja be produkcióját a ferde dróton, valamint egy szédületes halálkerék-számban is lenyűgözi a nagyérdeműt. A többszörös díjnyertes Richter-család ifjú tagja, Richter Kevin egzotikus teve- és zebraprodukciót mutat be a manézsban, valamint a magyar virtust idéző, dinamikus zsokészámmal kápráztat el a Richter Kevin lovasakrobata-csoport. Látványos tűzshow-val kelti életre a tüzet az Anima Prizma tűzzsonglőr-csapat, Nagy Molnár Dávid, az illúzió mestere tűzmágusként varázsolja el a közönséget. Az előadás rendezője, a Rippel Brothers egy óriáskockán mutatja be erőemelő-számát mesterfokon. A jövő nemzedéke is porondra lép a Fővárosi Nagycirkusz műsorában: a négy főből álló Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai egy lenyűgöző légtornász-bemutatóval, a TwirlinGirls – Jerabek Csenge és Faludi Szilvia – egy lendületes görkorcsolyaszámmal, Faludi Szilvia pedig egy látványos karikaszámmal ejti rabul a nagyérdeműt. Az előadás egyetlen külföldi fellépőjeként az argentin Diaz Brothers egy nem mindennapi gaucho-táncot mutat be a porondon. A különleges, lélegzetelállító produkciót a Rippel Brothers rendezésében, a Junior Prima Díjas táncművész, Moussa Ahmed koreográfiáival 2019. március 10-ig láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.

     

    Fotó: Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai

     

    Főnix – Tűzcirkusz szinopszis

    „Tűzből születtünk, tűzből vagyunk, tűzzé leszünk. Tűzgömb a világ, ami megállíthatatlanul forog, és benne mind, aki él: tüzet fog a lélek, amikor világra eszmél; tűzben edződik a bőr, a hús, a test, a vér. Tűzből született az ember, és emberré a tűz tette meg, mikor először szelídítette meg a lángnyelveket. Tűz ad fényt az éjszakában, tűz körül gyűlt össze a család, hogy hallgassák messze repítő mesék duruzsoló dallamát. Lángok közt született meg az értelem, a nyelv, a hit és a tudás. Tűzből lett minden, ami vagyunk: ha nincs meleg és nincs fény, csak didergünk, félünk és vacogunk.” – Ezzel a varázslattal kezdődik a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című műsora, hogy aztán elrepítsen minket egy izzó fantáziavilágba.

    Történetünk a világ teremtésével kezdődik, megjelenik a világűr közepén egy titokzatos, isteni erejű Tűzvarázsló, megszelídíti az üstökösök vad csóváit, összefogja a csillagok forró fényét, mintha gyurma lenne, a napkitörésekből bolygókat, az élettelenből élőt, és végül embert teremt.

    De mikor dolga végeztével hátradőlne lángoktól ölelt égi trónusán és kiélvezné a teremtés boldogságát, égető hiány kezdi el gyötörni, valami nagyon fontos hiányzik mindebből – az a tűz, mely fölött nincs hatalma, az a tűz, amelytől szíve is lángra gyúlna.

    Elindul tehát megkeresni földön, égen és poklon át a boldogság tűzmadarát, a Főnixet. S hogy ne egyedül vándoroljon, hosszú útján és a számtalan kalandon át követi őt hű barátja, a kissé ügyefogyott, hóbortos Tűztanonc.

    Ők ketten mennek a messzi horizonton fel-feltűnő Főnixmadár után, és míg keresik az igaz szerelmet, rájönnek, hogy ha az ő szívük nem egész, hiába futnak vágyaik után. Utazásuk során megtanulják, hogy a barátság, a bizalom, az egymásra figyelés, a jó és a rossz, a tűz és a víz szétválasztása mindennél fontosabb.

    Megtalálja végül a Tűzvarászló a Főnixet? Felismeri a szerelmet a lángnyelvek tengerében? Egymásra talál két lélek, aki összetartozik? Sikerül a legnagyobb varázslat, az együtt egymásért újjászületés?

    Ha ezekre a kérdésekre választ szeretnétek, csatlakozzatok a Tűzvarázslóhoz és örökké vidám, kétballábas famulusához, és éljétek át velük a tűzvilág megannyi csodáját és kalandját.

     

    A Főnix – Tűzcirkusz előadás műsorrendje:

    I. rész

    1. Nyitány
    2. Anima Prizma: Tűz-show (Magyarország)
    3. Simet László: Ferde drótszám motorral (Magyarország)
    4. Richter Kevin lovasakrobata-csoport: zsokészám (Magyarország)
    5. TwirlinGirls: Görkorcsolyaszám (Magyarország)
    6. Nagy Molnár Dávid: Illúzió-show (Magyarország)
    7. Rippel Akadémia Tűzangyalai: Légtorna-show (Magyarország)
    8. Anima Prizma: Tűz-show (Magyarország)
    9. Richter Kevin: Teve- és zebraszám (Magyarország)

    II. rész

    1. Tűzmadártánc
    2. Anima Prizma: Tűz-show (Magyarország)
    3. Faludi Szilvia: Karikaszám (Magyarország)
    4. Nagy Molnár Dávid: Illúzió-show (Magyarország)
    5. Rippel Brothers: FLOW handstand (Magyarország)
    6. Diaz Brothers: Gaucho-tánc (Argentína)
    7. Simet László: Halálkerék (Magyarország)
    8. Finálé 
    péntek, 07 december 2018 17:19

    Indul a sztáradat a Soundra

    Írta:

    Érkeznek az első nevek a Balaton Sound fellépői közül is és a listából már most látszik, hogy Európa legmenőbb vízparti fesztiválja jövőre is a maximumot nyújtja. A zamárdi fesztiválbeach 2019. július 3-7 között jelentkezik, és aki kedvezményes bérletet akar rá venni, készüljön, mert december 10-13-ig tart majd az early bird akció.

    És lássuk akkor, kik sorakoznak az első bejelentés listáján! A Balaton-partra érkezik a titokzatos, mályvacukor-maszkos lemezlovas és producer Marshmello, aki nemrég, a 2018-as MTV EMA gálán elnyerte a legjobb elektronikus fellépőnek járó díjat. Jön a DJ Mag toplistájának élvonalából évek óta kirobbanthatatlan Armin van Buuren vagy a William Sami Étienne Grigahcine név helyett DJ Snake-ként méltán híres párizsi DJ. Igent mondott a szervezők felkérésére a világ legnagyobb mainstream hip-hop sztárjainak egyike, Future, a berlini elektronikus zenei szcéna egyik legismertebb emelkedett figurája, Paul Kalkbrenner és közkívánatra visszatér az ausztrál house DJ-producer Timmy Trumpet is. A Soundra tart jövőre a DJ Mag listáján az elmúlt évben 4 pozíciót ugró és immár világ 7. Legjobb DJ-je, Don Diablo, az ausztrál ikertestvérek, Mim és Liv Nervo, a Balaton Sound egyik nagy “szerelmese”, Hernan Cattaneo, az ausztrál ifjú titán, Will Sparks, az amsterdami DJ duó, Sunnery James & Ryan Marciano valamint a kanadai rapper/hip-hopper, Killy.

    December 10-én indul a 72 órás early bird akció, amikor is 20 ezer forintot spórolhat, aki a bérletek valamelyikéből vásárol. A kínálatban van kétféle 3 napos valamint 4 és 5 napos bérlet. Mindezek mellett elindul a napijegyek árusítása is.

    Marshmello https://www.youtube.com/watch?v=ALZHF5UqnU4
    Armin van Buuren https://www.youtube.com/watch?v=mfJhMfOPWdE
    DJ SNAKE https://www.youtube.com/watch?v=BPoePa1pV78
    Timmy Trumpet https://www.youtube.com/watch?v=cFz-TJ90__A
    FUTURE https://www.youtube.com/watch?v=K_9tX4eHztY
    Don Diablo https://www.youtube.com/watch?v=k4LphhTa_xg
    Nervo https://www.youtube.com/watch?v=DKdeBpn6PRw
    Will Sparks https://www.youtube.com/watch?v=WP81MVsGoWI
    Sunnery James & Ryan Marcian https://www.youtube.com/watch?time_continue=3&v=Y2thic_xWcQ
    Killy https://www.youtube.com/watch?v=kGScxakv49Q
    Hernan Cattaneo https://www.youtube.com/watch?v=9sDqUIY0YbI
    Paul Kalkbrenner https://www.youtube.com/watch?v=rH9AriEezeI

     

    További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

     

    A Halott Pénz életének kiemelkedő éve lesz 2019, aminek egyik csúcspontját 2019. Június 29-re, a Telekom VOLT fesztiálos koncertjükre időzítik. A HP jövőre lesz 15 éves, amit a VOLTon egy jubileumi fesztiválshow-val ünnepelnek Sopronban.

    Sokan nem is tudják, hogy Marsalkó Dávid már 2004 óta ír dalokat Halott Pénz néven, ami akkor még Dávid szólóprojektjeként indult. “A 2013-ban zenekarrá alakult történetben nehezen jött meg a siker és az ismertség, ezért is vagyunk nagyon hálásak a közönségnek, hogy felkaroltak minket” – mesél Dávid a kezdetekről. Lépésről-lépésre haladtak és 2019-ben az ország egyik legnépszerűbb zenekaraként vágnak bele a kiemelkedően fontos, jubileumi évbe. “Ennek egyik fontos gócpontja a VOLT fesztiválos kiemelt koncertünk lesz, ahol is egy különleges fesztiválműsorral szeretnénk elkényeztetni a közönségünket a Halott Pénzzel több fronton is összenőtt VOLT fesztiválon” – mondja a Dávid, aki egyelőre a részletekkel kapcsolatban nagyon titokzatos, az azonban biztos, hogy Sopron és a VOLT fontos állomás a számukra. “Pécs mellett Sopron az a város, ami nagyon közel áll a szívemhez és a VOLTról is rengeteg olyan emlékünk van, amit időről időre szívesen felidézünk” – vall a zenekar és a VOLT városának kapcsolatáról a frontember. “Az egyik legkedvesebb talán a 2015-ös koncertünk volt, az ezen készült fotó azóta is kinn van a szobám falán” – tette hozzá.

    Lobenwein Norbert, a VOLT főszervezője sem titkolja, hogy a Halott Pénz a fesztivál egyik legkedveltebb és legfontosabb zenekara. „A Halott Pénz életútja az egyik legizgalmasabb és igazán példaértékű karriertörténet. Az utóbbi években volt szerencsém közelről követni a működésüket és azt, ahogyan hónapról-hónapra egyre profibb és egyre népszerűbb lett a produkció. 2015-ben egy budapesti teraszon vetettem fel először Dávidnak, hogy szeretném, ha a Halott Pénz és a Wellhello készítené el a VOLT himnuszát. Dávid igent mondott és azonnal megszületett a dal címe és témája. Ma már tudjuk, hogy az Emlékszem, Sopronban minden idő legsikeresebb magyar fesztiválhimnusza és nagyon megtisztelő, hogy a Halott Pénz születésnapi fesztiválshowjának 2019. június 29-én éppen a Telekom VOLT Fesztivál adhat otthont“ - mondta el a főszervező.

    A VOLT június 26-án startol és az már korábban bejelentették, hogy fellép a Slipknot, Slash, Robin Schulz, Parov Stelar, LP, a 30 éves Tankcsapda, Rúzsa Magdi, Majka és a Punnany Massif. Early Bird akció jegyelővétel december 5-8 között. Érdemes sietni!

    Képek: https://we.tl/t-9Dk5ggKxsy

    Június 21-én világszerte a Nemzetközi Jóga Napot ünnepeljük. Az elmúlt három év sikereit követően a Magyarországi Indiai Nagykövetség együtt működésben a helyi prominens jóga iskolákkal különböző programok megrendezésével szeretné felhívni a figyelmet az egészség tudatos életmódra azon emberek körében, akik követik India tradícióit, mind a művészetek, mind az ősi gyógymódok terén. Idén megrendezzük a 3. Gangesz-Duna: Indiai Kultúrális Fesztivált és a 4. Nemzetközi Jóga Napot 21 magyar városban, Alsóörs, Balatonfüred, Békécsaba, Budapest, Debrecen, Eger, Esztergom, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nagykőrös, Nyíregyháza, Pécs, Sárvár, Somogyvámos (Krisna Valley), Sopron, Szeged, Szentendre, Veszprém és Zalakaros.

    Az idei ünnep sorozat alkalmával, helyi jóga iskolák fogják bemutatni az ősi jóga gyakorlatot, amit Common Yoga Protocol-nak hívnak. A programot a helyi jóga iskolák Ankita Sood jóga szakértővel közösen dolgozták ki, aki az Indiai Nagykövetség, Budapestre delegált Jóga szakértője. Az Indiai Kulturális Kapcsolatok Tanácsa (ICCR) két társulatot küld az idei fesztiválra; 10 tagú Namame Gange Bharatnatyam társulat és (ii) 10 tagú Manipuri néptánc csoport.

    Namame Gange Bharatnatyam társulat előad egy drámai tánc koreográfiát India legszentebb folyójáról, a Gangeszről, amit már ősi idők óta szentként tisztelnek és kulturális szempontból is meghatározó egész India számára. Az előadás témája India és Magyarország kulturális integrációja a két szimbolikus folyó, a szent Gangesz és a történelmi Duna segítségével. Manipuri népi tánc csoport előadása a Pung Cholom, ami egy nagy művészi ritkaság és kifejezetten színpadi előadásra koreografált. Ez az első alkalom, hogy Észak-Kelet Indiából néptánc csoport lép fel Magyarországon.

    A Nagykövetség a Magyar Kormánnyal és a Helyi Polgármesteri Hivatalokkal dolgozik teljes együtt működésben mind a 21 városban az idei fesztivál szervezésén.

    Ennek a szellemében Június 23-24-én a Nagykövetség rendezésében zenei és tánc programok, nyilvános jóga órák lesznek a korábban említett városokban ország szerte. Bollywood film vetítéseket is szervezünk. Indiai művészetekben magas szinten jártas magyar művészek is szerepelnek program sorozatunkban.

    További információért és részletes programért kérjük keresse fel a rendezvény Facebook oldalát:

    https://www.facebook.com/IDYGangesDanubeCFOI

     

    Június végén lesz második éve, hogy nincs köztünk Carlo Pedersoli, azaz Bud Spencer, aki önálló és Terence Hillel közös filmjeivel örökre beírta magát rajongók millióinak szívébe. Az évforduló alkalmából június 15-én emlékprogramot rendeznek a XV. kerületi Pólus Moziban, ahol egyetlen alkalommal levetítik Az ördög jobb és bal keze című western-vígjátékot, majd a Bud Spencer-Terence Hill Emlékzenekar ad koncertet a páros legnépszerűbb filmzenéiből.

    A 87. életévében, családja körében, békében eltávozott legenda élete során számos emlékezetes filmszerepet alakított, bár önmagára mindig is inkább úszóként és vízilabdázóként volt büszke. Színészi pályafutása a '60-as években indult be igazán, miután 38 évesen abbahagyta a hivatásos sportot, amiben komoly sikereket ért el: húszas éveiben években kétszer is olimpiai elődöntős volt gyorsúszásban, később az EB-győztes olasz vízilabda válogatott tagja volt. Színészi pályája során közel nyolcvan produkcióban szerepelt, közülük 19-ben elmaradhatatlan társával, Terence Hillel (polgári nevén Mario Girotti). A pofonosztó páros filmjeinek többsége igazi kultuszfilmmé vált Magyarországon, számtalan jelenet és párbeszéd vált szállóigévé. Bud Spencer különleges viszonyt ápolt magyar rajongóival: a Saul fia Oscar-díja kapcsán külön üdvözletet is küldött a Facebookon, ráadásul részben magyar nyelven. Halála után néhány nappal egy különleges falfestményt készített TakerOne, a neves magyar graffiti művész, ami világszerte nagy népszerűségre tett szert a közösségi médiában (a falfestmény sajnos ma már nem látható).

    A közelgő évforduló és Bud Spencer-Terence Hill legendás kettőse előtt tisztelegve június 15-én pénteken emlékprogramot rendeznek a budapesti Pólus Mozi legnagyobb termében. 18 órától egyszeri alkalommal levetítik Az ördög jobb és bal keze című filmet, digitálisan felújított kópiáról, Bujtor István és Újréti László elmaradhatatlan szinkronhangjával. A vetítés után Bud Spencer & Terence Hill Emlékzenekar ad háttérvetítéssel színesített élőkoncertet. A négytagú formáció kizárólag névadói filmjeinek zenéit játssza az eredeti hangzást és zenei szerkezetet követve, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló koncertműsor lefedi a két színész teljes életművét, minden korszak legismertebb dalaiból válogatva. A zenekar arculata sem hétköznapi: minden tag egy-egy híres filmbeli karakter nevét és öltözékét viseli. Steinberg ügynök (Nyomás utána!) a doboknál és Susanne nővér (És megint dühbe jövünk) basszusgitáron képviseli a ritmusszekciót, Charile Firpo (És megint dühbe jövünk) gitárosként és végül Charlie O'Brien (Kincs ami nincs) karaktere, mint énekes jelenik meg színpadon.

    A programra jegyek kaphatók a Pólus Mozi jegypénztárában és honlapján ( http://poluscentermozi.hu  ).

    Esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/1242950792507365

    csütörtök, 14 december 2017 17:04

    Erősen kezd a Sound

    Írta:

    A Balaton Sound történetének legerősebb felhozatalát ígéri már a szervezők első bejelentése is. A most nyilvánosságot kapott nevek közt ott van a Nagyszínpad teljes headliner sora, így a Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, Martin Garrix és DJ Snake és még öt nagy név ugyancsak a Nagyszínpadról. A kezdő csapat már megér egy hosszú hétvégét a Balatonon, de a szervezők ezzel még nem lőtték el az összes puskaport. Európa legmenőbb vízparti bulija jövőre július 4-8-ig tart.

    Tíz nagyszínpados fellépővel jelentkezett a Balaton Sound, köztük a jövőre megújuló helyszín főműsoridős fellépőinek teljes névsorával. „A Balaton Sound nemzetközi hírnevét mutatja, hogy több mint fél évvel a kezdés előtt a legnagyobb sztárok közül ilyen sokan már elfogadták a felkérésünket” – mondja Fülöp Zoltán a Sound főszervezője. „Különös tekintettel arra, hogy a Nagyszínpad összes headlinere már ott van az első bejelentett nevek között” – tette hozzá Lobenwein Norbert, a Sound másik alapítója, aki a jó nevek mellé egy jó hírrel is szolgált: December 7-én 12 órától egy 72 órás early bird akció is indul, amikor 5 és 4 napos bérleteket illetve idén először meghatározott napokra szóló 3 napos bérleteket lehet kedvezményes áron vásárolni, emellett a 3, 4, és 5 napos V.I.P. bérletek és napijegyek árusítása is elkezdődik az ismert helyeken valamint az Akváriumban és online a balatonsound.hu oldalon.

    De nézzük az első neveket! Az elmúlt évek egyik legnagyobb sikertörténete az amerikai The Chainsmokers elektropop-duóé: első lemezük egyből az első helyen nyitott a Billboard listáján, nyertek már Grammy-t is, Closer című dalukat pedig több mint egymilliárdszor streamelték Spotify-on. A világ egyik legismertebb DJ-producere a Grammy-díjas David Guetta, nevéhez számtalan klubsláger kötődik, legfrissebb albuma 2018-ban érkezik. A DJ Mag TOP DJ-it összesítő lista állandó dobogósai Dimitri Vegas & Like Mike, a belga DJ-producer páros megkerülhetetlen szereplői az elektronikus tánczenei életnek. Generációjának legnagyobb tehetsége a még mindig csak 21 éves Martin Garrix, a világ élvonalába tartozik, zsinórban másodszorra választották idén a világ legfontosabb DJ-jének. A francia DJ Snake sokak számára a gigasláger Lean On társszerzőjeként lehet ismerős, de ezen kívül is a francia elektronikus zenei élet meghatározó alakja. A dance-EDM irányból a friss tehetség, Jonas Blue érkezik. Ausztrália leghíresebb DJ-producerei is képviselik magukat, a hölgy testvérpár Nervo és Timmy Trumpet személyében. A hip-hop, R&B vonalat erősíti az amerikai szupersztár Ty Dolla $ign, a holland élvonalból pedig a W&W tér vissza Zamárdiba.

    A Balaton Sound Nagyszínpadán tehát idén minden idők legnagyobb sztárfelvonulása várható, amit már egy teljesen megújult, formájában és dekorációjában is új színpadon élvezhetünk. A szervezők a megújításra egy pályázatot írtak ki, aminek végeredménye az év végén derül majd ki.

    A most induló jegyvásárlással egyidőben már a szolgáltatások is elérhetők. A szervezők az early bird akció keretében kedvezményes, 2 fős all inclusive csomagokkal is készülnek, benne 5 napos bérletek valamint szállás és transzfer szolgáltatás. A 3 ilyen csomagból – Sunset, Sunrise és Beach - lehet választani. A hagyományos kemping mellett a Beach kempingben telepített szállások állnak rendelkezésre emellett a Karaván kempingbe lehet érkezni saját lakókocsikkal, illetve itt található majd a Flexhotel Village és Podpads Village is. És idén is lesz transzfer: Siófokról és Balatonföldvárról indulnak majd buszok a Balaton Soundra.

    Károlyi-kastély, Szigligeti vár, Fertő tó, Esterházy-kastély, Zemplén Kalandpark – néhány helyszín azok közül, amelyeket a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) népszerűsít legújabb, belföldi kampányában.

    A MTÜ kiemelt céljai között szerepel a belföldi turizmus élénkítése, ezért indítja el, immár negyedik alkalommal belföldi kampányát, amely Magyarország felfedezésre váró, kevésbé ismert látnivalóira koncentrál. A kampányban az MTÜ együttműködik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, eddig országszerte több mint 300 partner csatlakozott, amelyek „Helló Nyár!” néven speciális ajánlatokkal, kedvezményekkel várják a látogatókat.

    A kampány célja, hogy bemutassa: Magyarország minden évszakban többet tartogat annál, mint amennyi a fotókba belefér, így a nyári főszezonban is számos rejtett kincset és programlehetőséget kínál a belföldi utazóknak. „Hazánk kulturális és aktív programkínálata nagyon sokszínű, a lehetőség csak karnyújtásnyira van, hogy rácsodálkozzunk az ország sokszínűségére, a hazai vendégszeretetre.” – mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

    Az MTÜ új kampánya azt szeretné elérni, hogy az utazást tervezők gondolják újra belföldi nyaralásukat, és keressenek fel eddig kevéssé ismert helyeket, próbáljanak ki új programokat, hiszen Magyarország sokkal izgalmasabb, sokkal többet tartogat annál, mint azt sokan gondolják.

    A Magyar Turisztikai Ügynökség országos, desztináció alapú kommunikációs kampányai sorában a mostani immár a negyedik belföldi forgalomélénkítő kezdeményezés. Ezúttal három térség: a Balaton, a Sopron-Fertő és a Tokaj-Nyírség-Felső Tisza látnivalóit, kulturális attrakcióit, aktív kikapcsolódási lehetőségeit ajánlja az utazók figyelmébe.

    Az MTÜ együttműködik a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségével, a kampányhoz csatlakozott szállodák és vendéglátóhelyek „Helló Nyár!” néven speciális ajánlatot kínálnak a látogatóknak 2018. május 15. és augusztus 20. között.  Az ajánlatok a nyári időszakban elérhető árkedvezményeket, kedvezményes szolgáltatásokat és/vagy többletszolgáltatásokat tartalmaznak. Az MTÜ a partnerek listáját a hellomagyarorszag.hu oldalon teszi közzé.

    Az MTÜ kiemelten népszerűsíti a csatlakozott partnereket és átfogó, 360 fokos integrált kommunikációs kampányt folytat: a klasszikus médiaeszközök (például televízió, rádió, közterületi és sajtómegjelenések) mellett hangsúlyos szerepet kapnak a digitális kommunikációs megoldások (például mobilos chat alkalmazásban használható virtuális matricák, ún. sticker pack), emellett közösségi média aktivitásokat és influenszerek bevonását tervezi annak érdekében, hogy minél többen kapjanak kedvet a nyári felfedezéshez és kikapcsolódáshoz.

    hellomagyarorszag.hu weboldalon további részletes információk találhatóak az egyes desztinációk élménykínálatáról, programlehetőségeiről.

    A Magyar Turisztikai Ügynökség a belföldi forgalomélénkítő kampánnyal párhuzamosan a regionális országokban népszerűsíti Magyarország vidéki desztinációit. A kiemelt küldőpiacokon pedig a „Spice of Europe kampánnyal Budapest népszerűsítésére fókuszál az Ügynökség.

    A Kelet-Európai régióból 2017-ben nőtt a Srí Lankába történő turisztikai beutazások száma, a Srí Lankai Turisztikai Promóciós Iroda (SLTPB) 2018-ban pedig Magyarországot választotta, hogy a magyar  turisták számára különleges programokat ajánljanak.  A Srí Lanka Turisztikai Promóciós Iroda munkatársai a budapesti Araz Continental Hotelben 2018. május 17-én megtartott Srí Lanka-Hungary Turisztikai Üzleti Fórumon bemutatták ezeket a turisztikai programokat.

    Az idén 2018 május 14-17-én Varsóban, Krakkóban és Budapesten a helyi turisztikai ipar jeles képviselői találkoztak Sri Lankai utazásszervezőkkel a 2018-s Srí Lanka Road Show részeként. Az eseményt Srí Lankai Turisztikai Promóciós Iroda kezdeményezte, amelynek célja a meglévő együttműködés erősítése a turisztika területén, valamint új üzleti kapcsolatok kialakítása az egyes országok között.
    A Srí Lanka-i Üzleti Fórum - Road Show 2018, az SLTPB által szervezett kelet-európai bemutatkozás része. Az befejező találkozóra Budapesten május 17-én került sor, amelyen a magyar utazási irodák képviselői  lehetőséget kaptak arra, hogy a B2B találkozók során a Srí Lanka-i turisztikai ipar képviselőkkel tárgyaljanak.

    "Srí Lanka egy olyan hely, ahol mindenki megtalál magának valamit - a magas hegyektől, a tea ültetvényektől a tenyér dzsungelig és a gyönyörű strandokig. A vad természet szerelmesei itt láthatják az állat- és növényfajták sokféleségét, a történelem és a műemlékek lenyűgöz minden lépésnél, több mint 2550 éves kulturális örökségünk nyomait fedezi fel - mondta Madubhani Perera, a Srí Lanka-i Turizmusfejlesztési Iroda marketing igazgatója, aki a sziget főbb látnivalóit említve így kiemelte a turisztikai kínálatok sokszínűségét Ez azonban nem minden. - Srí Lanka is tökéletes hely azok számára, akik értékelik az aktív pihenést. Kiváló feltételeket nyújt a trekking, rafting, szörfözés, siklóernyőzés, léggömb-repülés, biciklizés, hegyi kerékpározás és golfozás számára. Mindezek nagy érdeklődést keltenek és elősegítik hogy Sri Lanka imidzsét emeljék, a közép-európai piac nagyon fontos számunkra ebben a tekintetben" - mondta Madubhani Perera.

    A képen: Madubhani Perera


    A Sri Lanka-Hungary Turisztikai Üzleti Fórum a Sri Lankai Turisztikai Promóciós Iroda által kezdeményezett 2018. évi Kelet-Európai Roadshow része. A Fórum célja, hogy megerősítse a meglévő kapcsolatokat illetve új kapcsolatokat hozzon létre a magyar utazás-szervezők, utazási ügynökségek és a Sri Lankai utazási szervezők között, valamint, hogy növelje a Sri Lankai beutaztató turizmus céljainak megértését a Kelet-Európai ügyfelei számára. Köszönhetően a jól csatlakozó repülőjáratoknak, Magyarországról gyorsan növekszik a Sri Lankába utazó turisták száma. A Magyarországról Sri Lankába történt turista beutazások száma 2017-ben 4951 fő volt, míg 2018 Április végéig 2512 magyar turista érkezett Sri Lankába. A mai adatok szerint több mint 2 millió turista érkezett Sri Lankába a világ minden tájáról.

    Kelet-Európa növekvő piac Sri Lanka számára, például tavaly több mint 15.000  turista érkezett Lengyelországból. Srí Lanka az évek során számos biztató eredményt ért el és kialakított egy jól megalapozott védjegyet a globális színpadon, mint ideális úti cél azon embereknek részére, akik szeretnek felfedezni dolgokat egy életre szóló utazás során.
    Turizmus Sri Lankában jelenleg a harmadik legnagyobb devizatermelő ágazat, a külföldön dolgozó Sri Lankai munkavállalók deviza átutalásait és a ruházati ipar bevételét követően . Az elmúlt évben a turizmus 3,5 milliárd USA dollár bevételt biztosított az országnak. Az elmúlt 4 hónapban az országban több mint 880.000 fővel nőtt a beutazó turisták száma, ami  16,7%-s növekedést jelent.

    Az amerikai National Geographic Társaság Sri Lankát választotta, mint a legjobb 2018. évi tavaszi utazásokat kínáló országot.  2017. évben Sri Lanka kapta a Legjobb Ázsiai Turisztikai Desztináció és Legjobb Ázsiai Kalandturizmus Desztináció Díját a Maldív-Szigeteken megtartott Világ Turisztikai Díjátadón. Valamint megkapta Conde Nast Reader 's Travel Awards 2017 díjat, amit a kedvenc feltörekvő tengerentúli desztinációnak ítélnek oda.

    A nemzetközi sajtóban is számos ajánlás jelent meg, például „Hova utazzunk 2017-ben” vagy „A 20 legjobb úti cél ebben az évben „ amelyet a Bloomberg ajánlott. Továbbá a National Geographic Travel által ajánlott „ Galle mint top Sri Lankai uticél a legforróbb téli időszakban „ Valamint a Brit Vogue által ajánlott „ 2017. év 10 legjobb uticélja „ Ezek a megjelenések is megerősítik, hogy Sri Lanka felkerült a legjobb turisztikai desztinációk listájára, amelyek tökéletes vakációt biztosítanak. A World Surf League (Szörfözők Világ Ligája) az Arugam Bay nevű Sri Lankai szörfös öblöt nevezte meg Ázsia Szörfös Fővárosának. Az amerikai Discovery Channel Sri Lanka Unawatuna nevű strandját jelölte meg , mint a Világ Legjobb Strandját. A Hikkaduwa, Nilaveli, Trinco és Passikudah nevű helyek arról híresek, hogy itt a legjobb úszni, fürödni és sznorklizni ( pipával búvárkodni).

    A Sri Lankai Turisztikai Promóciós Iroda célja, hogy 2020-ra Sri Lanka legyen az egyik leghitelesebb, legjobb emlékeket ébresztő és legkülönösebb helyeket ajánló turisztikai célpont, évente 4,5 millió turista fogadásával és éves szinten 7 milliárd USA dollár bevételt biztosítva az országnak. Az Iroda jelenleg 5 főbb piaci célpontot jelölt meg. Ezek : India, Kína, Nagy-Britannia, Németország és Franciaország.

    ###

    A Srí Lankai Turisztikai Promóciós Irodáról

    A Srí Lankai Turisztikai Promóciós Iroda a Srí Lanka-i turizmus népszerűsítéséért és marketingéért felelős globális kontextusban felelős intézmény. Az intézmény 2008-ban alakult az ország Idegenforgalmi Törvényének elfogadását követően a turizmusért felelős minisztérium portfóliójában szereplő 38. Törvénynek megfelelően. Az SLTPB kereskedelmi és fogyasztói szegmenseket célzó marketingkampányokat valósít meg a kormány idegenforgalmi és bevételi céljainak támogatására.

    Információ Srí Lankáról

    Srí Lanka korábbi nevén Ceylon az Indiai-Óceánban terül el az 5° 55′ és 9° 51′ és a keleti hosszúság 79° 41′ és a 81° 53′ között. Maximális hossza 268 mérföld (432 km) és a legnagyobb szélessége 139 mérföld (224 km). Az ország közigazgatási fővárosa Sri Jayawardenepura Kotte, kereskedelmi központja Colombo. Az ország multietnikai és multivallási berendezkedésű. Népessége 20,8 millió lakos, GDP-je 2017-ben 81 Milliárd USD. Az egy főre jutó GDP 3900 USD. Monetáris egysége a Srí Lanka-i rúpia. Árfolyama: 1 USD = 157,850 Sri Lanka-i rúpia. 

     

    További információ :

    Ekaterina Gould (ENG)
    +36 70 405 85 61
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    PRESS RELEASE HUNGARY

    Elérhetőségek:

    Telefon: +36-70-882-6760
    E-mail: info@pressreleasehungary.com

    © 2018 Press Release Hungary. All Rights Reserved. Designed By Svsco