>

A kiállítók és a látogatók is sikeresnek értékelték az első ízben megrendezett BEAUTY & Style Nemzetközi Szépségipari Kiállítást. A szépségipar legnagyobb hazai seregszemléjén az iparág három nagy területe (kozmetika, fodrászat, kéz- és lábápolás) vonultatta fel innovációit és legjobb termékeit. A kiállítás szakmai partnere, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kézműipari tagozatának elnöke szerint a legnagyobb eredmény a teljes szakma megjelenése volt egy időben, egy helyen. A BEAUTY & Style-ontöbb mint 60 kiállító közel 110 márkája vett részt.  

Másfél éves szervező és előkészítő munka előzte meg a szépségipar trendjeit bemutató kiállítást, és a végeredményből úgy tűnik, hogy mindez megérte a belefektetett munkát. Ezt Tihanyi Klára,a Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója mondta a kiállításon. Az igazgató hozzátette: a tapasztalatokat felhasználva továbbfejlesztik és tökéletesítik a rendezvényt, amelynek stabil helye lesz a Hungexpo kiállítási naptárában. László Sándor,BKIK Kézműipari Tagozatának elnöke azt emelte ki, hogy a BEAUTY & Style összehozta a teljes szakmát, a kozmetikusoktól, a fodrászokon át egészen a kéz-és lábápolási szakemberekig. László Sándor méltatta az eseményhez kapcsolódó színvonalas versenyeket és szakmai programokat. Annoni Zita, a kiállítás nagykövete pedig arról beszélt, hogy napjainkban túl sok információ zúdul ránk egyszerre, így pedig nehéz lépést tartani az újításokkal a szépségipar területén is. Éppen ezért jelent nagy segítséget egy ilyen rendezvény mind a szakmának, mind a nagyközönségnek.

A rendezvényt felvezető sajtóbeszélgetésen Raunicker Ivett kiállításigazgató, kiemelte: hosszú távú célja a Hungexpónak, hogy a kiállítás a magyarországi szépségipari szakma éves találkozójává nője ki magát. „Nem titkolt célunk, hogy 2-3 éven belül régiós szintre lépjünk, és a BEAUTY & Style nemzetközileg is elismert brand legyen” – mondta Raunicker Ivett. 

A kiállítás részvevői a három nap folyamán számos szakmai programon, előadáson vettek részt, többek között a városi, stresszes életmód bőröregítő következményeiről, a természetes bőrmegújításról, a köröm-deformitások innovatív kezeléséről és a sminktetoválásról is hallhattak érdekes beszámolókat. A nagyszínpadon számoltak be élményeikről a legutóbbi, párizsi világbajnokságon érmet nyert magyar fodrászok és kozmetikusok.

A látványos színpadi bemutatókon az érdeklődők megismerhették az aktuális trendeket, például a Revlon, a Depo Male Tools, Tigi és Kevin Murphy fodrászbemutatók, valamint a sminkbemutatók sok nézőt vonzottak.

A standokon a látogatók többek között smink- és kozmetikai tanácsadáson vehettek részt, kozmetikai kezeléseket próbálhattak ki és számos frizurabemutatót is megtekinthettek.

A kiállítás keretében rendezték meg a 60. Magyar Fodrász és Kozmetikus Bajnokságot is, a Magyar Fodrász Kozmetikus Közhasznú Egyesület és a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Kézműipari Tagozatának szervezésében. A bajnokságon összesen 5 kozmetikai versenyszámban, továbbá 27 tanuló és felnőtt, női-férfi fodrászati kategóriában hirdettek győzteseket. A díjazottak névsora hamarosan megtekinthető az egyesület honlapján.

Különleges esemény volt az első Országos Kozmetikai Masszázsverseny, amelyenKancsár Andrea bizonyult a legjobb egyéni versenyzőnek, csapatban pedig a Horváth Nikolett – Rigó Ivett páros diadalmaskodott. A kiállítás keretében összesen 10 kategóriában indítottak körmös versenyeket, a profi összetett kategória győztese Nagy Andrea lett. Neki és modelljének a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara biztosítja a részvételt a 2019-es Londoni Nailympián. A kezdő összetett kategóriát Mikita Andrea nyerte, ő szintén részt vehet a kamara támogatásával a londoni megmérettetésen nézőként.

A kezdő lábápolók versenyét Csengeri Rozália nyerte, az esztétikai pedikűr és díszítő bajnokságot Pahanovné Egri Zsanett.

A kiállításról készült képek innen tölthetők le: http://hungexpo.hu/hu/letoltheto-fotok

Egyéb információk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen kérhetők.

Kategória: #HUNGEXPO2018/19
szerda, 21 február 2018 14:04

Idegenvezetők Világnapja

Az 1985-ben létrejött WFTGA nemzetközi szervezet indította el ezt a turisztikai eseményt, Budapest – Deák Judit, a MISZ első elnökének kezdeményezésére – 1991 óta buszos városnézésekkel, a világörökségi színhelyeket bemutató gyalogos sétákkal ünnepli a szakma napját. A főváros és több vidéki város idegenvezetői – a világszervezet céljával azonosulva – évről évre ingyenes városnézésekre hívják a hazai közönséget.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara, valamint annak Idegenvezető Továbbképző Központja (BKIK ITK) 2003-ban vette át a világnap szervezését és azóta minden évben ezzel az eseménnyel nyitja meg a turisztikai szezont.

2018-ban buszos idegenvezetésre 2000 fő regisztrált, összesen 45 db busz indul. Köztük Hop on Hop off, Cityrama, Eurama és MB traveles buszok. Indul 2 db kimondottan mozgáskorlátozott utasok szállítására alkalmas mikrobusz is, melyre Caesar Éva a MISZ elnöke és a MEOSZ szervezte az utasokat. A hajós idegenvezetésre 960 fő regisztrált (összesen 6 hajó indul), míg a villamosos utazásokra is 960 fő a regisztráltak száma. Idén összesen 45 busz, 6 hajó és 3 villamos közlekedik a rendezvény keretein belül. Előzetesen elkelt minden hely! Csak a járműveken több mint 40 idegenvezető segít. A tematikus sétákra, speciális városnézésekre eddig közel 3600 fő regisztrált. Több mint 120 programon vehetnek részt a látogatók, melyben gyalogos túrák, tárlatvezetések, épületbejárások, múzeumlátogatások is vannak. A programokon több mint 100 idegenvezető vesz részt és a megvalósításban több mint 100 partner segít. A programokat Medzay Anikó a BKIK ITK vezetője szerkesztette és koordinálja.

Aktívan közreműködik a BVK Budapest turizmusának fejlesztésében

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) immár harmadik éve vesz részt társszervezőként a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) az Idegenvezetők Világnapjához kapcsolódó több napos rendezvénysorozatának lebonyolításában.

„A turizmus jelentősen befolyásolja Budapest életét és gazdaságát. A szálláshelyszolgáltatások, a vendéglátás, az idegenvezetés, a kulturális és szabadidős programok, és a személyszállítás egy része is ehhez az igen széles körű ágazathoz tartozik. A turizmus egyik fontos mérőszáma a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma, ez Budapesten 2017-ben először haladta meg a tízmilliót. Az elmúlt nyolc év alatt ez 65 százalékos bővülést jelent, ami jelentősebb, mint az országos növekedés. A Budapesten eltöltött vendégéjszakák száma mára az országos vendégéjszakák számának harmadát teszi ki. Rengeteg külföldi érkezik a fővárosba, így talán nem meglepő, hogy a tízmillióból 8,8 millió a külföldiek által Budapesten eltöltött, vendégéjszakák száma” – Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A Közalapítványt a budapesti mikro-, kis- és középvállalkozások fejlesztéséért alapította a Főváros Közgyűlése 1993-ban. A BVK ország egyetlen Európai Uniós minősített üzleti innovációs centruma. Fő tevékenységei az innovatív vállalkozásfejlesztés és a non-profit mikrofinanszírozás.

Díjnyertes BVK Smart programja keretében vállalkozói kompetencia központokat működtet, rendezvényeket, startup versenyeket szervez, jó gyakorlatokat mutat be, tanácsadást tart.

Startup Budapest programjában bemutatja a fővárosi startup ökoszisztémát, nemzetközi kapcsolatépítési lehetőséget biztosít a kiemelkedő budapesti startupoknak. Együttműködik a testvérvárosokban működő magyarországi nagykövetségekkel, főkonzulátusokkal, konzulátusokkal és kapcsolatot tart a testvérvárosok önkormányzataival, ezzel Budapest testvérvárosi gazdasági kapcsolatait.

Budapest nyolcadik a TOP 10 legjobb európai desztináció között!

A turistatájékoztatás, melyet az idegenvezetők mellett a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) üzemeltetésében a Budapestinfo Point irodákban és pontokon dolgozó tájékozott és nyelveket magas szinten beszélő turisztikai informátor munkatársaink is végeznek, kiemelten fontos feladat. A turisztikai informátorok és az idegenvezetők – a turisztika kulcsszereplői. Felkészültségük, elhivatottságuk épp olyan lényeges, mint kedvességük, mivel ők azok, akiknek tanácsain, szemén keresztül kapnak ízelítőt a turisták Budapest kínálatából – emelte ki Bán Teodóra, a BFTK ügyvezetője a sajtótájékoztatón.

A BFTK – a személyes tanácsadás mellett – a mai trendnek megfelelően, szélesíti, aktív kommunikációval erősíti online eszközeit is, mellyel a turista otthonába is eljut: több nyelven gondozuk, naprakész tartalommal töltjük meg budapestinfo.hu weboldalunkat, social média felületeinken szintén több nyelven, az adott célcsoporthoz szólóan kommunikálunk a potenciális turistákkal, megkönnyítve a desztináció kiválasztását – tette hozzá az ügyvezető, majd felhívta a figyelmet arra, hogy: Legutóbbi – a Europen Best Destination felkérésére indított – Budapestet népszerűsítő marketing-kommunikációs kampányuk is nagy sikert aratott: az akciónak, valamint a bel- és külföldi turisták lelkes szavazásának köszönhetően Budapest nyolcadikként végzett a TOP 10 legjobb európai desztináció között. A legjobb desztinációk egész évre szóló promócióban részesülnek a European Best Destinations weboldalon, a nemzetközi sajtóban, számos social media felületen és utazási portálon – a TOP 10 úti célokra érkező turisták száma várhatóan emelkedni fog a versenyt szervező cég egész éves kampányának köszönhetően. Ezt a népszerűséget a 2017. évi kereskedelmi szálláshelyi statisztikák is alátámasztják: a budapesti vendégéjszakák száma a tavalyi évben lépte át először a 10 milliós lélektani határt! Ez a valaha mért legnagyobb érték Budapesten egy év alatt! – közölte a BFTK ügyvezetője.

Részletes programok: http://bkik.hu/idegenvezetok-vilagnapja-2018/

 

PRESS RELEASE HUNGARY

Elérhetőségek:

Telefon: +36-70-882-6760
E-mail: info@pressreleasehungary.com

© 2018 Press Release Hungary. Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Designed By Svsco