>

Ebben az évben április 20-án, a Repülő cirkusz” című műsor 19:00 órakor kezdődő bemutatójával ünnepeljük a Cirkuszi Világnapot.

Ezen a napon 16:00 és 18:00 óra között olyan kiegészítő programokkal is várjuk az érdeklődőket, amelyben a gyermekcirkuszvilági aktivitások mellett a „Repülő cirkusz” néhány produkciója, valamint a Baross Imre Artistaképző növendékeinek előadása is szerepel.

kedd, 15 január 2019 22:21

Főnix – Tűzcirkusz

Januárban lángba borul a Fővárosi Nagycirkusz porondja! Nemzetközileg elismert magyar artistaművészek, kirobbanó sikerű produkciók a világhírű Rippel Brothers rendezésében: Főnix – Tűzcirkusz január 19-től a Fővárosi Nagycirkusz műsorán!

Tüzes, misztikus, akrobatikával, illúziókkal és egzotikus állatokkal teli cirkuszműsorral indul a 2019-es év a Fővárosi Nagycirkuszban, a Rippel Brothers – Rippel Ferenc és Rippel Viktor – rendezésében. Az elmúlt években jég és víz borította a porondot, most tűzbe burkolózik a jól ismert manézs. A klasszikus cirkuszi produkció tematikája a tűz köré épül, amely mindent megváltoztatott az emberiség fejlődésében. A tűz eredete, ereje és fontossága elevenedik meg a porondon a világhírű magyar artistaművészek látványos produkcióiban, akik a cirkuszművészet varázslatos nyelvén idézik meg az őselem különböző formáit. A tűzből születik meg a Főnix, e különleges, mitikus lény, mely a történelem során számtalan halandó képzeletét rabul ejtette.E szent madár életének végén meggyullad, és saját hamvaiból újjászületik, mint az önmagát megújító lélek, így vált az idők folyamán a megújulás, a feltámadás, a tisztaság, az erő, a gyógyítás, az alkotás, a teremtés szimbólumává. Energiája inspirál, cselekvésre, kreativitásra serkent, mint a Fővárosi Nagycirkusz január 19-én bemutatásra kerülő műsora: tanít, motivál, elgondolkodtat és elkápráztat egyben.

A Főnix – Tűzcirkusz produkcióban magyar világsztárokat láthat a közönség: porondra lép a magasdrót nagymestere, Simet László, aki motorral mutatja be produkcióját a ferde dróton, valamint egy szédületes halálkerék-számban is lenyűgözi a nagyérdeműt. A többszörös díjnyertes Richter-család ifjú tagja, Richter Kevin egzotikus teve- és zebraprodukciót mutat be a manézsban, valamint a magyar virtust idéző, dinamikus zsokészámmal kápráztat el a Richter Kevin lovasakrobata-csoport. Látványos tűzshow-val kelti életre a tüzet az Anima Prizma tűzzsonglőr-csapat, Nagy Molnár Dávid, az illúzió mestere tűzmágusként varázsolja el a közönséget. Az előadás rendezője, a Rippel Brothers egy óriáskockán mutatja be erőemelő-számát mesterfokon. A jövő nemzedéke is porondra lép a Fővárosi Nagycirkusz műsorában: a négy főből álló Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai egy lenyűgöző légtornász-bemutatóval, a TwirlinGirls – Jerabek Csenge és Faludi Szilvia – egy lendületes görkorcsolyaszámmal, Faludi Szilvia pedig egy látványos karikaszámmal ejti rabul a nagyérdeműt. Az előadás egyetlen külföldi fellépőjeként az argentin Diaz Brothers egy nem mindennapi gaucho-táncot mutat be a porondon. A különleges, lélegzetelállító produkciót a Rippel Brothers rendezésében, a Junior Prima Díjas táncművész, Moussa Ahmed koreográfiáival 2019. március 10-ig láthatja a közönség a Fővárosi Nagycirkuszban.

 

Fotó: Rippel Brothers Akadémia Tűzangyalai

 

Főnix – Tűzcirkusz szinopszis

„Tűzből születtünk, tűzből vagyunk, tűzzé leszünk. Tűzgömb a világ, ami megállíthatatlanul forog, és benne mind, aki él: tüzet fog a lélek, amikor világra eszmél; tűzben edződik a bőr, a hús, a test, a vér. Tűzből született az ember, és emberré a tűz tette meg, mikor először szelídítette meg a lángnyelveket. Tűz ad fényt az éjszakában, tűz körül gyűlt össze a család, hogy hallgassák messze repítő mesék duruzsoló dallamát. Lángok közt született meg az értelem, a nyelv, a hit és a tudás. Tűzből lett minden, ami vagyunk: ha nincs meleg és nincs fény, csak didergünk, félünk és vacogunk.” – Ezzel a varázslattal kezdődik a Fővárosi Nagycirkusz Főnix – Tűzcirkusz című műsora, hogy aztán elrepítsen minket egy izzó fantáziavilágba.

Történetünk a világ teremtésével kezdődik, megjelenik a világűr közepén egy titokzatos, isteni erejű Tűzvarázsló, megszelídíti az üstökösök vad csóváit, összefogja a csillagok forró fényét, mintha gyurma lenne, a napkitörésekből bolygókat, az élettelenből élőt, és végül embert teremt.

De mikor dolga végeztével hátradőlne lángoktól ölelt égi trónusán és kiélvezné a teremtés boldogságát, égető hiány kezdi el gyötörni, valami nagyon fontos hiányzik mindebből – az a tűz, mely fölött nincs hatalma, az a tűz, amelytől szíve is lángra gyúlna.

Elindul tehát megkeresni földön, égen és poklon át a boldogság tűzmadarát, a Főnixet. S hogy ne egyedül vándoroljon, hosszú útján és a számtalan kalandon át követi őt hű barátja, a kissé ügyefogyott, hóbortos Tűztanonc.

Ők ketten mennek a messzi horizonton fel-feltűnő Főnixmadár után, és míg keresik az igaz szerelmet, rájönnek, hogy ha az ő szívük nem egész, hiába futnak vágyaik után. Utazásuk során megtanulják, hogy a barátság, a bizalom, az egymásra figyelés, a jó és a rossz, a tűz és a víz szétválasztása mindennél fontosabb.

Megtalálja végül a Tűzvarászló a Főnixet? Felismeri a szerelmet a lángnyelvek tengerében? Egymásra talál két lélek, aki összetartozik? Sikerül a legnagyobb varázslat, az együtt egymásért újjászületés?

Ha ezekre a kérdésekre választ szeretnétek, csatlakozzatok a Tűzvarázslóhoz és örökké vidám, kétballábas famulusához, és éljétek át velük a tűzvilág megannyi csodáját és kalandját.

 

A Főnix – Tűzcirkusz előadás műsorrendje:

I. rész

  1. Nyitány
  2. Anima Prizma: Tűz-show (Magyarország)
  3. Simet László: Ferde drótszám motorral (Magyarország)
  4. Richter Kevin lovasakrobata-csoport: zsokészám (Magyarország)
  5. TwirlinGirls: Görkorcsolyaszám (Magyarország)
  6. Nagy Molnár Dávid: Illúzió-show (Magyarország)
  7. Rippel Akadémia Tűzangyalai: Légtorna-show (Magyarország)
  8. Anima Prizma: Tűz-show (Magyarország)
  9. Richter Kevin: Teve- és zebraszám (Magyarország)

II. rész

  1. Tűzmadártánc
  2. Anima Prizma: Tűz-show (Magyarország)
  3. Faludi Szilvia: Karikaszám (Magyarország)
  4. Nagy Molnár Dávid: Illúzió-show (Magyarország)
  5. Rippel Brothers: FLOW handstand (Magyarország)
  6. Diaz Brothers: Gaucho-tánc (Argentína)
  7. Simet László: Halálkerék (Magyarország)
  8. Finálé 
Kategória: Szabadidő

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad fennállásának 80. évfordulója alkalmából kivételes nyári évadra készül a Budapesti Nyári Fesztivál 2018-ban: június 9-től szeptember 1-jéig több mint 100 programmal, nagyszabásúopera-és operettbemutatókkal, látványos balett-előadásokkal, klasszikus-, könnyűzenei-és izgalmas crossover koncertekkel, színházi előadásokkal, a legnevesebb magyar és nemzetközi sztárokkal, szuperprodukciókkal, kiállítással és gyerekelőadásokkal találkozhatnak az érdeklődők a rendkívül gazdag repertoárban.A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon hat bemutatóval és hét, eddig Magyarországon sosem látott produkcióval, valamint egyedi és egyszeri koncertélményekkel lehetünk gazdagabbak a nyáron, míg a Budapesti Nyári Fesztivál másik fő helyszínén, a Városmajori Szabadtéri Színpadon a közel 80 program között öt színházi bemutatóval, lemezpremierekkel, a vidéki teátrumok legjobb idei előadásaival és különleges koncertekkel találkozhatunk.

Az ország egyik legimpozánsabb nyári játszóhelyének, a nagymúltú Margitszigeti Szabadtéri Színpad fennállásának 80. évfordulójaalkalmából kivételes nyári évadra készül a Budapesti Nyári Fesztivál 2018-ban. Hűen a színpad történetéhez, a legnevesebb magyar és külföldi sztárok, világhírű társulatok közreműködésével kínál színvonalas kulturális programokat a jubiláló színpad a budapestiek és a fővárosba látogató vendégek számára június 9-től szeptember első hétvégéig, több mint 100 program során. Az idei nyári évadban is a műfajok legszélesebb skáláján mozogva választhatják ki kedvenceiket a kikapcsolódásra és minőségi szórakozásra vágyó látogatók: a gazdag repertoárban nagyszabásúopera-és operettbemutatók, látványos balett-előadások, klasszikus-, könnyűzenei-és izgalmas crossover koncertek is megtalálhatók.

A jubileumi évad egyik mottója az „Ajándék Budapestnek”,melynek égisze alatt már szeptember óta számos akció és ajándék várjaa leendő nézőket, a nyári programsorozat pedig egy óriási ingyenes ünnepi koncerttelnyit június 9-én a Margitszigeti Nagyréten a népszerű Alexander Rybakhegedűművész és a Magyar Állami Operaház zenekarának közreműködésével. A születésnapi nyitóeseményre a regisztrálók alapján közel 8000 embert várnak a szervezők. Másnap az ország egyik elsőszámú zenekarának kivételes koncertjével indul a színpadi program: a Quimbyaz Óbudai Danubia Zenekarral ad különleges koncertet, melynek során az ismert dalok első alkalommal csendülnek fel szimfonikus átdolgozásban. Más népszerű magyar könnyűzenei formációk is ínyencéggel készülnek az évadra: a Szabó Balázs Bandájaa Modern Art Orchestrával ad rendhagyó koncertet, Caramelaugusztus 20-át köszönti, a Magna Cum Laudepedig a Magyar Virtuózok Kamarazenekarral tér vissza a szigeti színpadra.

Az évad kiemelt bemutatója a Miskolci Nemzeti Színház művészeivel, valamint a Fővárosi Nagycirkusz artistáival megvalósuló Cirkuszhercegnő, melyben eddig sosem látott módon elevenedik meg Kálmán Imre cirkuszi forgataggal, rejtett hazugságokkal és szerelemmel teli nagyoperettje Dobó Enikő, Eperjesi Erika, Miller Zoltán és Szőcs Arturfőszereplésével. Az opera szerelmeseit Szent Iván éj idején Strauss vérfagyasztó zenedrámája, a Salomevárja Szikora János rendezésében, augusztus elején pedig Verdi egyik legkedveltebb darabja, aRigolettocsendül fel Giuseppe Altomareés Arturo Chacón-Cruz, nemzetközi sztárénekesek vendégszereplésével. A nagyszínpadi bemutatók mellett két nagy, Magyarországon először látható táncattrakcióval is találkozhatunk a nyári kínálatban: a világszerte turnézó, látványos balett-show, a The Great Gatsbyneves nemzetközi balett-társulatok sztárszólistáival érkezik a Margitszigetre, augusztus elején pedig a tavalyi hatalmas sikere után most a Varázsfuvolacímű kivételes előadásával tér vissza a színpadra a világhírű Béjart Ballet Lausanne.

Kihagyhatatlan élményt tartogat minden zenekedvelő számára Ara Malikianelső hazai fellépése is: a hegedű virtuóz fenegyereke hihetetlenül színes repertoárjával látogat első ízben Magyarországra, hogy egyedülálló előadásmódjával és rockzenészeket meghazudtoló energiával nyűgözze le a hallgatóságot. A koncertek sorában valódi zenei kuriózum lesz Jeff Mills, a meghatározó jelentőségű DJ Planets(Bolygók)című koncertje – a nagyszabású kompozícióiról ismert innovatív lemezlovas az Óbudai Danubia Zenekarral adja elő a Naprendszer bolygói által inspirált szimfonikus-elektronikus zeneművét.

Új tematikával és sztárokkal folytatódnak a színpad évek óta népszerű programjai is: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar hagyományos koncertjének első felébenFülei Balázszongoraművész szólaltatja meg Dohnányi e-moll zongoraversenyét, az est második felében pedig Miklósa Erikaés Molnár Leventeoperaénekesek, valamint a Nemzeti Énekkarközreműködésével csendül fel Carl Orff lehengerlő Carmina Buranája.Az operagála-sorozat Erwin Schrottönálló koncertjével folytatódik, melyben a legszebb áriáktól a tangók vérbő világáig kalauzolja a hallgatóságát a sármos énekes. Ahogy az elmúlt években, úgy idén is különleges figyelemmel kísérik az évfordulókat; Leonard Bernsteinszületésének 100. évfordulóján Szemere Zitaemlékezik a Maestró által kedvelt, szívesen zongorázott és vezényelt Gershwinmuzsikával a centenáriumra, míg a Városmajorban a magyar jazz és könnyűzene két népszerű előadója Szőke NikolettaésGájer Bálintkülönleges műsora lesz hallható. Az évek óta nagysikerű szimfonikus filmzenekoncert-sorozat ebben az évben minden idők legsikeresebb filmzenéit mutatja be a fantasy ésscence fictionfilmek nagy epikus műveiből válogatva.

A szervezők idén is számos élmény-szolgáltatással várják a tartalmas kikapcsolódásra és különleges élményre vágyó vendégeket. Továbbra is érdemes igénybe venni a Színházi hajójáratotés a Dunán érkezni a színház saját kikötőjébe, amely pár perc sétára található a főváros jelképének számító Margitszigeti Víztoronytól, amelyből Budapest 360 fokos körpanorámája élvezhető, de idén a BKK D12-es hajójárata is óránként érinti a kikötőt. A 107 éves műemlék épület nem csak kilátóként, hanem kiállítótérként is üzemel a nyári hónapokban: két szintjén két archív fotókiállítás is várja a látogatókat. Az MTVA „Hogy volt!? – Pillanatképek a magyar közmédia történetéből”című médiatörténeti kiállításával a magyar televíziózás 65 éves történetét ünnepeljük. A visual artgalériában nagyméretben tekinthetők meg az emblematikus mozzanatokat és médiatörténeti kuriózumokat ábrázoló képek. A Víztorony másik szintjén a születésnapos Margitszigeti Szabadtéri Színpadotünnepelve az elmúlt 80 év legszebb pillanatképeivel tisztelgünk a jubileum előtt. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Petőfi Irodalmi Múzeummal közösen idén is megrendezésre kerülnek a népszerű irodalmi séták, melyek során irodalomtörténészek és művészek kalauzolják végig a hallgatóságot a Margitszigethez kötődő írónagyságok történetein.

A Budapesti Nyári Fesztivál másik fő helyszínén, Buda kedvenc nyári színházában is valódi műfajkavalkádra számíthatunk: a Városmajori Szabadtéri Színpadon június 9. és szeptember 1. között mintegy 70 program közül válogathatnak az érdeklődők. Ismét megrendezésre kerül a Városmajori Színházi Szemle, melynek keretében 6 vidéki város 6 előadása mutatkozik be a színházi szakma képviselői és a budapesti közönség számára. Az idei versenyprogramban Nyíregyházáról az Illatszertár(rend. Mohácsi János), Kecskemétről A képzelt beteg(rend. Rusznyák Gábor), Miskolcról a Furcsa pár(rend. Béres Attila), Szombathelyről a Volpone(rend. Alföldi Róbert), Kaposvárról a Cabaret(rend. Bozsik Yvette) és Győrből A vád tanúja(rend. Simon Kornél) című előadások, valamint olyan neves színművészek láthatók, mint Jordán Tamás, Csankó Zoltán, Görög László, Gáspár Tibor, Kocsis Pál, Csapó Virág és még sokan mások.

A Városmajori Szabadtéri Színpad idei kiemelt premier előadása a népszerű Bonnie & ClydeBroadway-musical Magyarországi ősbemutatója. A híres-hírhedt gengszterlegendákról szóló zenés előadás a Színház-és Filmművészeti Egyetem fiatal tehetségeivel valósul meg, Harangi Mária rendezésében. AGroup’n’Swingzenekar a tavaly bemutatott Holdfény mulatócímű koncert musical nagy sikere után idén az elmúlt száz év szerelmes slágereiből állít színpadra egy különleges hangulatú előadást. Csonka Zsuzsa és társulata minden idők legnépszerűbb vígoperáját, a Sevillai borbélytvarázsolják a Városmajor színpadára félszcenírozott előadás formájában. Gyulai Júlia koreográfus és az általa vezetett Coincidance Táncszínházévről évre új, izgalmas táncbemutatóval készül a budai színpad programjába: idén CsajkovszkijCsipkerózsikájátértelmezik újra, ésAuroracím alatt mutatják be a kortárs feldolgozást.

Az egész nyarat átszövő színházi előadásokon kívül vasárnap esténként komoly- és könnyűzenei, jazz-, indie- tradicionális és crossover koncertekkel várják a látogatókat. A műfajok legszínesebb skáláján mozgó koncertprogramban olyan neves előadók és formációk lépnek fel, mint Palya Bea, Micheller Myrtill, a Budapest Bár, Dés László, Snétberger Ferenc, Kern András, Szőke Nikoletta, Gájer Bálint, Sebő Ferenc, Kollár-Klemencz László, Sándor Péter, Miller Zoltán, Szirtes Edina Mókus, Petruska András, Horgas Eszter, Falusi Mariann, Váczi Eszter, Szűcs Gabiés még sokan mások.

Az esti programok mellett minden vasárnap reggel 10.30-tólaz ország legnevesebb bábszínházai és társulatai várják a legkisebbeket matinéelőadásokkal. A kicsiknek szóló programsorozat június 10-én Vakációváró Fesztivállal, a Vaskakas Bábszínház előadásával, Halász Juditkoncerttel és egész napos mulatozással indul.

Újdonság a Budapesti Nyári Fesztivál 20.000 Ft-ért megvásárolható, újratölthető és kedvezménykártyaként is funkcionáló, 20 % engedményt nyújtó Ajándékkártyája, amely megvásárolható készpénzzel, Szép- és bankkártyával, illetve kultúra utalványokkal a Szabadtér Jegyirodában.

Érdemes mielőbb lefoglalni a helyeket, és figyelni a fesztivál saját csatornáit – megújult weboldalát, Facebook-oldalát és applikációját –, valamint feliratkozni a Szabadtér Jegyiroda hírlevelére, mert hétről hétre újabb különleges ajánlatokkal bővül a kínálat.

Bővebb információ és online jegyvásárlás: www.szabadter.hu

Kategória: #BNYF2018

PRESS RELEASE HUNGARY

Elérhetőségek:

Telefon: +36-70-882-6760
E-mail: info@pressreleasehungary.com

© 2018 Press Release Hungary. Minden jog fenntartva! - All Rights Reserved. Designed By Svsco