>

    2018. május 12.-21. között a Panoráma Világklub és az öt kontinens közel 240 Társklubja, számos civil társrendező és együttműködő partner közreműködésével került megrendezésre a VIII. Magyar Világtalálkozó 10 napos rendezvénysorozata. E sorozat keretében önálló rendezvényként szervezte meg az Extra Délinfó Kft. a VIII. Világtalálkozó Szépe cím odaítélését egy Szépség Divat Nap keretében. Ezen gálaesten, mint a Világtalálkozó kiemelkedő rendezvényén idén is a polgári, mértéktartó külsőségek és a szellemiség volt a fő szempont.

    Nem csak Magyarországról, hanem a környező országokból, sőt a tengeren túl élő magyar lányok közül is kerestük a legszebbnek tartott magyar lányt, éljen bármely földrészen. Így bátran mondhatjuk, hogy a világ legszebb magyar leányát választotta meg a nemzetközi zsűri. A szépségen kívül nagy súllyal esett latba a kisugárzás, a műveltség, a nyelvtudás. Minden évben fontos szempont, hogy a kiválasztott hölgy tudjon jól kommunikálni, legyen naprakész a világ dolgairól és a konzervatív értékrendet képviselje. Magyar gyökerekkel rendelkező, magyar származású 18 - 28 év közötti hölgyeket kerestünk, ez volt a felhívásunkban szereplő legfontosabb kitétel. A Panoráma Világklub klubrendszerén keresztül Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből is jelentkeztek magyar származású lányok, sőt az ausztrál társklub is delegált indulót a versenyre.

     

    Május 19-én került megválasztásra a VIII. Magyar Világtalálkozó Szépe királynője. A szépségverseny a VIII. Magyar Világtalálkozó 10 napos rendezvény sorozat legillusztrisabb eseményeként, önálló rendezvénykényként exkluzív helyszínen kerül megrendezésre, Budapesten a belváros szívében a Millennium Centerben (1052 Budapest, Váci utca 19-21.). A gála esten nemzetközi és hazai divattervezők bemutatóival, és neves sztárfellépők színvonalas műsoraival szórakozhatott a népes, közel 400 fős közönség.

    Ezen szépségverseny több szempontból is rendhagyó volt. Idén a Magyar Világtalálkozó eseménysorozat díszvendége Ázsia volt. Hatalmas megtiszteltetés, hogy a zsűriben három ázsiai ország nagykövete is helyet foglalt.Történetesen öexcell. Wening Esthyprobo Indonézia nagykövete, öexcell. Rahul Chhabra India nagykövete, és öexcell. Batbayar Zeneemyadar Mongólia nagykövete. Tagja volt még többek között a zsűrinek számos előadóművész és üzletember, közéleti személyiség is. Sasvári Sándor, Marcellina, Fábián Éva, Sütő Enikő, Keresztes Ildikó, Bokor Balázs, Győrfi Pál. Az új vándorkoronát - amely évről évre a legszebb lány fejére kerülhet -idén is Dr. Horváth Gyula ékszerész készítette el. Az este házigazdája Joó Gézazenei producer és a panoráma világklub alelnöke volt.

    Az este során több divatbemutatót is láthatott a nagyközönség. Így a Forrai Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium Divat és Stílustervezőinek végzős vizsgamunkáiból, a Metime Showroom, valamint két kárpátaljai tervezőjét is Krivanics Ágnes és Dana Orinchay-Streltsova. Az Indonézia Budapesti Nagykövetsége közreműködésével 6 nemzetközi hírű tervező több mint 20 ruhája mutatkozott be a kifutón Artina, Batik Chic, Handy Hartono, Itang Yunasz, Poppy Karim és Warnatasku munkáiból. Ezen bemutatón megismerhettük a színes indonéz kultúrát a divaton keresztül.A bemutató érdekessége volt, hogy a modellek közt Ras Muhamad indonéz reggae énekes is feltűnt.

    Az indonéz divatbemutatót öexcell. Wening Esthyprobo Indonézia Nagykövet Asszonya zárta, ami önmagában is világritkaságnak számít. Ő egy fantasztikus Batik Chic ruhában vonult végig a kifutón hatalmas tapsvihar közepette. A divatbemutatók után következett az est fénypontja a királynő megválasztása.

    A 15 döntőbe jutott lány ONE&ONLY márka ruháiban vonult először a színpadra, majd az estélyi ruhás felvonulás ADRYPROJEKT ruháiban történt.

    Az este során a közönség tovább szórakozhatott a fellépő előadóművészeknek köszönhetően. A szárfellépő Sasvári Sándor Jászai Mari-díjas színművész volt. A női szárfellépő Szabó Magdi előadó, dalszerző és crossover zongoraművész - csak erre az alkalomra írt egy dalt, amivel most stúdióba vonul -és áthangszerelve jelenik meg hamarosan a közönség számára is. Továbbá fellépő volt Koroknai Árpád - Ómen, Abaházi Nagy Lívia énekes, akit az X-Faktorban is hallhattak, Proksa Zoltán crossover tenor.

    A 2018. május 19.-i döntőben egyenes ágon résztvevők a külföldi elődöntők és delegálások folytán: Felvidék: Steiger Nikoletta, Kárpátalja: Mitro Gabriella Barbara, Erdélyből: Kovács Krisztina, Ausztrália: Gyurácz Anna voltak. A szépségverseny helyezettjei idén is igen komoly ajándékokat, értékes utazásokat kaptak a szponzorok felajánlásának köszönhetően. Rendhagyó módon az idén nem egy, hanem két királynőt választott a zsűri. Az egyik a határon túli magyarokat képviseli majd, a másik királynő a magyarországi eseményeken lesz látható. A koronákat a három ázsiai nagykövet (indonéz, indiai, mongol), - akik egyben zsűri tiszteletbeli elnökei voltak - adták át a helyezettek részére.

    Az alábbi helyezések születtek:

    I. helyezett Fehérvári Dóra (Cegléd) magyarországi királynő,
    I. helyezett Steiger Nikoletta (Dunaszerdahely) a határon túli királynő,
    II. helyezett Gyurácz Anna Budapestről, aki az (ausztráliai Panoráma Világklub delegáltja)
    III. helyezett Szick Petra Dóra (Biatorbágy)

    Közönség díjas Kovács Krisztina (Erdélyi delegált) a legtöbb facebook szavazást kapta.

    A VIII. Magyar Világtalálkozó Szépe döntősei: Balla Adrienn, Fehérvári Dóra, Gyurácz Anna, Járóka Fanni, Kovács Krisztina, Ludman Fruzsina, Marosi Zita, Mitro Gabriella Barbara, Steiger Nikoletta, Szabó Judit, Szalay Violetta, Szick Petra, Vonák Alexandra, Záhorszki Dominika, Zolyomi Ingrid Xénia.

    A rendezvény sikerét mutatja, hogy már Balitól - Budapestig cikkeznek a rendezvényről, ugyanis több Indonéz lapban is megjelentek az eseményről szóló cikkek.

    A napokban igen megtisztelő felkérés kaptak a VIII. Magyar Világtalálkozó Szépe királynői és udvarhölgyei. Ez év augusztus 31.-én a Vár a kifutó! – II. felvonás - közel 2 órás - jótékonysági rendezvényen -aminek a budavári Hilton Budapest ad helyet immáron 2. alkalommal - az Ablity Fashion modelljeit fogják kísérni a kifutón - számos közszereplő mellett -. Az est szlogenje „NINCS VÁR KIRÁLYNŐ ÉS UDVARHÖLGYEK NÉLKÜL”.

    Az Istennőhöz, vagy ahogy Indiában nevezik, a Dévihez kapcsolódó különböző regionális kultuszok komoly múltra tekintenek vissza az indiai szubkontinensen. Az Indus-völgyi civilizáció korától egészen a 21. századi globalizálttársadalom megjelenéséig az Istennőt imádták és imádják ma is India lakói. Az Istennőnek – ahogyan magának a hinduizmusnak is – számos arca van, és minden arcához, minden megjelenési formájához más-más tradíció kapcsolódik. Ő a fiatal Szépség, aki elbűvöli az isteneket és halandókat egyaránt. Ő a hűséges Feleség, aki szelíden ül férje ölén. Ő az Anya, a mindenség és minden születő élet teremtője. De ő a vad Harcos is, aki elpusztítja a gonoszt és megmenti a világot a pusztulástól.

    Léteznek azonban másfajta szépségek, más feleségek, másféle anyák és más harcosok is Indiában. Ők a földi nők: asszonyok, lányok és anyák. Habár ők is elbűvölőek, gondoskodóak, a teremtő erő és a harchoz szükséges erények birtokosai, mégsem szentelnek nekik templomokat, nem mutatnak be hódoló áldozatokat. Pedig nők nélkül Indiában sem lenne élet, társadalom, vallás vagy művészet. Talán az Istennő nem nő? Talán egy nő nem ugyanazokat a szerepeket veszi magára, mint egy istennő? Akkor miért különböznek annyira az emberek szemében?

    A Hopp Múzeum legújabb kiállításának kiemelt célja, hogy a hindú Istennő különböző megjelenési formáit az általuk betöltött női szerepek szerint mutassa be. Miközben az Istennő szépségként, feleségként, anyaként és harcosként jelenik meg, a kiállítás arra a kérdésre keresi a választ, hogy ezek az idealizált női szerepek hogyan valósulnak meg a földi társadalomban. A kiállított tárgyak széles skálán mozognak a klasszikus művészet plasztikus alkotásaitól a kortárs képregényig, ezzel is kiemelve a régi és új hindú művészet állandó témáit és formavilágát.

    A bemutatásra kerülő tárgyak túlnyomó része a Hopp Múzeum indiai gyűjteményének anyagából került ki, ehhez csatlakoznak a kortárs képzőművész, Abhisék Szingh egyedi vizualitást tükröző munkái, melyek középpontjában szintén az Istennő személye áll. A kiállítás külön érdekessége, hogy évtizedek óta ez a Hopp Múzeum első hindú művészetet bemutató tárlata, és hogy a legősibb korok vallásos kultuszait, valamint a legújabb korok társadalmi berendezkedését, nőképét egyaránt vizsgálata tárgyává teszi.

    A kiállítás első termében látható tárgyakon keresztül az Istennő teremtő, anyai mivoltával ismerkedhetünk meg. Indiában a nők hagyományos társadalmi szerepei közül az egyik leghangsúlyosabb az anyaságé. A nő az anyaság révén teljesíti be a társadalom által rárótt kötelességét: megszüli és felneveli – általános reménykedés szerint: fiú – utódját, aki majd továbbviszi a család anyagi és szellemi örökségét. Ezzel párhuzamba állítható az Istennő anyasága, ami a teremtésben és teremtményeinek táplálásában nyilvánul meg: akár úgy, mint a világot alkotó és átható erő, akár konkrétabb módon, ahogy India Anya táplálja gyermekeit, India lakóit. Ennek különféle megjelenési formáit láthatjuk az Indus-völgyi civilizáció korától India-szerte jelen lévő termékenységi szobrocskáktól kezdve a 19. századi Bombay bazárjában árusított szuvenír tárgyakig.

    A második teremben a földi nőkkel és az istennőkkel szépségként, illetve szeretőként találkozhatunk. Egy hagyományos értékrendet követő hindú családban a nő testi szépségének helye a ház belsejében van. Ez különös kontrasztban áll az indiai művészet és rituális gyakorlat által a szépségnek tulajdonított kiemelt jelentőséggel: bizonyos vallási gyakorlatokban az élvezetek elérésének nélkülözhetetlen eszközeként tartják számon, rituális elmerülések során pedig akár természetfeletti hatalom forrásául is szolgálhat a szépség. A terem falain elhelyezett, Krisna és Rádhá társadalmi tabukat ledöntő szerelmi kapcsolatát illusztráló képek szemléletes példái annak a tételnek, hogy az Isten iránti szenvedélyes szeretet hogyan vezethet el minden hindú életcéljához: az újjászületések örök körforgásából (szamszára)való megszabaduláshoz.

    A hűséges feleség alakja áll a harmadik terem középpontjában, melyet egy, a tradicionális indiai esküvői szertartást idéző sátor szimbolizál. Bár India-szerte más és más hagyományai vannak az esküvői szertartásnak, a házasságkötés mindenféleképpen fontos és nagyszabású esemény egy hindú család életében. Legyen az eposzi hősnő vagy földi nő, ha feleség lesz, attól kezdve számára mindig a férj az első.

    A sátorban elhelyezett menyasszonyi ruhákat bemutató babák mellett álló szatíemléktábla egykor az önkéntesen máglyahalált halt özvegyek dicsőségének állított emléket. A terem falain futó Rámajána-ábrázolásokkal díszített nyolcvanas évekbeli plakátok és kézzel festett Madhubaní festmények pedig azideális feleség és tökéletes nő megtestesüléseként számontartott Szítá hányattatásait mutatják be, aki hitvesi odaadásában sérelmei ellenére sem kételkedik férjében, és hűen teljesíti parancsait.

    A kiállítás utolsó terme a női lélek – az előző termekkel bizonyos tekintetben szemben álló – „erős, harcos” aspektusát jeleníti meg: olyan nőket mutat be, akik valamiképpen kiléptek a hagyományosnak tartott női szerepekből, de ugyanitt jelennek meg azok az átlagos indiai nők is, akik szerető-, feleség- és anyaszerepük mellett harcosként küzdenek önmaguk, családjuk és országuk boldogulásáért. Az ő arcképeik vonulnak fel a feketére festett terem falain, ahová a – szintén nem tradicionálisan női szerepben mutatkozó – harcos istennőket ábrázoló képregénylapok (Vimanica Comics) vezetnek be minket. A hindú Istennőnek ez az arca már nincs tekintettel a társadalomban rögzült nemi szerepekre: a férfiaktól függetlenül cselekszik, mi több, általánosságban férfiaktól elvárt tetteket hajt végre. Ő Durgá… Kálí… – nevezzük akármelyik nevén is, aki megmenti a démonoktól a pusztulásra szánt emberiséget. Az ő harcos alakjában a világ leghatalmasabb ereje rejtőzik.

     

    A kiállítás helyszíne: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.

    Időpont: 2018. május 11. – 2019. január 6.

    Nyitvatartás: kedd–vasárnap: 10.00–18.00, hétfőn zárva

    Kurátor: Válóczi Róbert

    Belépőjegy: teljes árú (felnőtt): 1200 Ft, ifjúsági jegy (6–26 éves kor között), nyugdíjasjegy (62–70 éves kor között): 600 Ft

    További információ: www.hoppmuseum.hu

     

    További érdekességek:

    A jórészt először látható műtárgyak mellett QR-kódok és Augmented Reality (kiterjesztett valóság) segíti az ismeretszerzést és az egy-egy témában való elmélyülést, a kiállítási koncepcióhoz szervesen kapcsolódó kerti tárlaton pedig a festő és képregényrajzoló Abhisék Szingh kortárs Istennő-adaptációi inspirálnak minket a látottak továbbgondolására.

    A gyerekek ezúttal saját „tárlatvezetőt” is kapnak Rádhiká személyében, aki a kiállításban kalauzolja őket, és mesél nekik Indiáról és a hindú istenvilágról. A kiállítótér több pontján elhelyezett kultúrafelfedező batyuk kézzel fogható élményt nyújtanak minden korosztálynak. A kiállításhoz magyar nyelvű múzeumpedagógiai kiadvány tartozik, amely a képregények világát megidézve mesél hindú istenek és istennők csodás történeteiről.

    Új blogplatformunk, a hoppmuseumblog.coma kiállítási koncepción túlmutatóan ismerteti meg az érdeklődőket Indiával. A múzeumpedagógiai program keretében magyar és orosz nyelvű múzeumi órákkal és kreatív kézműves foglalkozásokkal várjuk az érdeklődőket.

    A Vimanika Comics (Karan vir Arora szívességéből) a tárlaton szereplő képregényei a Durgá: Legendák (Durga: Legends)és a Siva: A halhatatlanok legendái (Shiva The Legends of the Immortal) címet viselik.

    A kiállítás kísérőprogramjaiként a hindú kalendárium ünnepeihez kapcsolódó családi napok, filmklubok, kertmozi és exkluzív tárlatvezetések segítik az indiai kultúrában és művészetben elmélyülni vágyókat. A Múzeumok Éjszakáján programjainkkal idén teljes egészében India kultúrájához kapcsolódunk majd. Lesz tradicionális tánc- és bábelőadás, és nagy örömünkre ellátogat hozzánk, a kiállítás vizualitását nagymértékben meghatározó indiai művész, Abhisék Szingh is.

    A kiállított anyaghoz a Hopp Múzeumtól megszokott módon gazdagon illusztrált, angolul és magyarul is megjelenő tanulmánykötet kapcsolódik, melynek fókuszpontjában a hindú Istennő és az indiai nő áll. A kötet első nagy egysége ezek fogalmi meghatározásaival, a második a nőknek és istennőknek az ind vallásosságban elfoglalt helyével foglalkozik. A harmadik rész az indiai művészet nő- és istennőképét mutatja be, a negyedik egység tanulmányai a modern kor nő- és istennőképzeteinek kapcsán vetnek fel kérdéseket. A kötetet a kortárs festő-képregényrajzolóval, Abhisék Szinghgel készült interjú zárja.

     

    Múzeumpedagógia – Fölfedezem Indiát!

    A kiállításhoz kapcsolódó múzeumpedagógiai program keretében nemcsak a tárlaton látható hindú Istennő különböző megjelenési formáit és az általuk betöltött női szerepeket vizsgáljuk, hanem tágabb értelemben Indiával ismerkedünk: az ország történetével, kultúrájával, hagyományaival, lakóival, valamint a kiállításhoz készült múzeumpedagógiai kiadvány „szuperhős” kártyáinak felhasználásával a hindú istenvilág alakjaival. A múzeumi óra során bejárjuk a kiállítást, ahol tapintható tárgyak segítségével mélyítjük el az ismeretszerzést. A múzeumi óra időtartama körülbelül 1–1,5 óra, díja 900 Ft/fő, amely a belépőjegyet (600 Ft) is tartalmazza.

    A kézműves foglalkozás keretében – a múzeumi órához hasonlóan – bejárjuk a kiállítást, majd a kézműves műhelyben tárgyalkotással folytatódik a program. A kézműves foglalkozás időtartama programfüggő, díja 1400 Ft/fő, amely a belépőjegyet (600 Ft) is tartalmazza. A programokra előzetes bejelentkezés és időpont-egyeztetés szükséges legalább 2 héttel a tervezett időpont előtt! Kis méretű tereink befogadóképessége miatt a maximális létszám 20 fő. Kérjük, ezt a programok tervezésekor vegyék figyelembe!

    További információk:

    www.hoppmuseum.hu/muzeumpedagogia

    e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    Telefon: 06-20-439-7341 (hétköznapokon, szerda kivételével, 10–16 óra között hívható)

     

    PROGRAMOK MÁJUS–JÚNIUS

     

    Előadás |Tökéletes feleségek, nagyszerű kurtizánok – Női szerepek a korai Indiában

    május 23. szerda 18.00 óra

    Előadó: Wojtilla Gyula indológus, egyetemi tanár

    Helyszín: Nemzetek Háza, 1060 Budapest, Bajza utca 54.

    A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban május 10-én nyíló ISTEN | NŐ. A Déví-kultusz és a hagyományos női szerepek Indiábancímű kiállítás témájához kapcsolódva, a Hopp Múzeum és a Magyar–Indiai Baráti Társaság közös előadás-sorozatot indít. A májustól induló sorozat India asszonyainak és lányainak életén keresztül nyújt betekintést az ország kultúr- és művészettörténetébe.
    Az első előadáson Wojtilla Gyula indológus professzor segítségével ismerkedhetünk meg a különféle történeti korszakokban élő női szerepekkel a hindú társadalomban, valamint a férfiak alkotta „nőképekkel”. Kiemelkedő irodalmi szövegek nőábrázolásainak összehasonlításán keresztül érkezünk el a múlt nagy korszakaiból a jelenkori India társadalmi viszonyaihoz.

     

    Családi nap | Japán napok a Hopp Múzeumban és a Nemzetek Házában

    május 25. péntek 14.00–17.30 és 2018. május 26. szombat 10.00–18.00

    Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103. és Nemzetek Háza, 1060 Budapest, Bajza utca 54.

    A kétnapos ünnepség az évente megtartott Japán Napok hagyományteremtő folytatása a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és a Magyar–Japán Baráti Társaság szervezésében. A Japán Napok célja a japán kultúra bemutatása, a hagyományos japán értékek hasznosításának, elsajátításának igényével. A programok idén is két helyszínen zajlanak: a Hopp Múzeum kertjében (Andrássy út 103.) és a Nemzetek Házában (Bajza utca 54.).
    A két nap folyamán változatos kínálat várja a látogatókat: karatebemutató, teaceremónia, haikuverseny, dobkoncert, jukataöltöztetés, manga- és animé-alkotóműhely, origami, kalligráfia és további, Japánnal kapcsolatos programok, szakmai előadások.

     

    Tárlatvezetés-sorozat | Indiai Istennők

    Első alkalom | 2018. június 2. szombat 15.00

    Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.

    A Hopp Múzeum legújabb tárlatvezetés-sorozatának célja, hogy az ISTEN | NŐ kiállításhoz kapcsolódva a hindú Istennő különböző megjelenési formáit az általuk betöltött női szerepek szerint mutassa be. A havonta tervezett exkluzív tárlatvezetések indiai politikusnők, áldozatkész istenfeleségek, indiai képregények vagy épp a bollywoodi filmek világába vezetik be az érdeklődő közönséget.A különálló alkalmak mind egészen egyedi csemegét kínálnak, a kiállítás kurátora ugyanis mindig más és más előadóval társulva fedi fel a kiállítás koncepciójának rejtett összefüggésrendszerét.

    A programon való részvétel regisztrációhoz kötött. Kérjük, részvételi szándékukat jelezzék a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen.


    Az Istennő arcai

    Előadó: Válóczi Róbert indológus

    Regisztráció: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

    A sétáló tárlatvezetés keretében Válóczi Róbert, a kiállítás kurátora mutatja be az Istennő és a hinduizmus számos arcát, illetve az Istennő különböző megjelenési formáihoz kapcsolódó más-más tradíciókat. Az előadáson megismerkedhetünk a kiállított tárgyakkal (a klasszikus művészet plasztikus alkotásaitól a kortárs képregényig), a régi és új hindú művészet állandó témáival és formavilágával.

     

    Múzeumok Éjszakája | Ezerszínű India

    2018. június 23. szombat 18.00–00.30

    Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 1062 Budapest, Andrássy út 103.

    Labdazsonglőr bábakrobatákkal, hennafestéssel, hagyományos indiai táncokkal, koncerttel, indiai finomságokkal és a már elmaradhatatlan kertmozival készülünk az idei Múzeumok Éjszakájára. Mindezt megfűszerezve Abhisék Szingh – kortárs indiai festőművész és képregényrajzoló – látványos színpadi festésével. Várunk mindenkit, aki szívesen merülne el a több ezer éves India mesés világában. Keleti ízek, hindú imák, Szent Iván-éji szerelmek az egyetlen éjszakára átlényegülő Hopp-kertben.

    A Hopp Múzeum Múzeumok Éjszakája programjait a budapesti Indiai Nagykövetség támogatja. 

     

    PRESS RELEASE HUNGARY

    Elérhetőségek:

    Telefon: +36-70-882-6760
    E-mail: info@pressreleasehungary.com

    © 2018 Press Release Hungary. All Rights Reserved. Designed By Svsco