>
    csütörtök, 08 március 2018 15:39

    Tovább bővül a hivatásturizmus Magyarországon

    Magyarország továbbra is rendkívül vonzó desztináció a nemzetközi és hazai hivatásturisztikai piacon, derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség Kongresszusi Irodájának 2017. évi hivatásturisztikai statisztikai jelentéséből.

    A magyar szervezésű konferenciák száma 2016-hoz viszonyítva 21,6%-kal, míg a nemzetközi rendezvények száma 10%-kal nőtt. A konferenciák összes résztvevőinek száma 633 746-ról 674 640-re emelkedett (+6,5%), ebből 495 448-an (+4,95%) vettek részt magyar szervezésű hivatásturisztikai rendezvényen. Az emelkedő tendencia a nemzetközi szervezésű konferenciák résztvevőinek számában is tükröződik, 2017-ben 179 192-en, 11%-kal többen voltak jelen ilyen rendezvényeken 2016-hoz képest.

    A nemzetközi konferenciák megrendelői elsősorban a britek (19,5%), az amerikaiak (18%) és a németek (17,7%) voltak, de szívesen választották rendezvényük helyszínéül Magyarországot a francia (7,2%), a holland (5,8%) és az osztrák (4,6%) megrendelők is. Figyelemre méltó eredmény, hogy a szövetségi események száma 46,8%-os növekedést mutat 2016-ról 2017-re. A legtöbb nemzetközi szervezésű hivatásturisztikai eseménynek továbbra is Budapest a helyszíne Magyarországon: a fővárosban rendezték meg a konferenciák több mint 80%-át. A magyar szervezésű hivatásturisztikai rendezvények évek óta először választottak több vidéki helyszínt (50,1%), mint budapestit (49,9%). A legnépszerűbb vidéki konferenciavárosok többek között Szeged, Pécs, Székesfehérvár, Debrecen és Visegrád voltak.

    A 2017. évi statisztikai felmérés először vizsgálta a rendezvények tematikáját. A válaszokból az rajzolódik ki, hogy Budapesten kereskedelmi, míg vidéken egészségügyi témájú konferenciákat tartanak többségükben. A konferenciák átlagos hossza 2016-hoz hasonlóan három nap volt, a legtöbb rendezvényt májusban, októberben és novemberben tartották. A szervezők a helyszínek közül továbbra is a szállodákat részesítették előnyben (62,9%), de egyre keresettebbé váltak az egyedi hangulatot nyújtó egyéb helyszínek (19,4%) és az egyetemek (11,3%) is.

    A Magyar Kongresszusi Iroda a jelentésében a legalább 50 fős rendezvényeket vizsgálta. A MICE iparban dolgozó turisztikai szolgáltatók önkéntes alapon szolgáltattak adatokat megvalósult rendezvényeikről, így a felmérés nem teljes körű.

    A részletes statisztika innen letölthető.

    Kategória: Gazdaság

    A Goût de / Good France rendezvénynek köszönhetően ismét az egész világ a francia gasztronómiát fogja ünnepelni 2018. március 21-én. A világ minden tájáról jelentkeztek séfek, akik közül Alain Ducasse által vezetett szakmai zsűri kiválasztott több, mint 3000 szakácsot. Így az 5 kontinensen a résztvevő éttermekben egy vacsora keretében tisztelegnek majd a francia konyha előtt ezen a napon.

    Az esemény célja a francia gasztronómiának és a boroknak a nemzetközi porondon való széleskörű megismertetése, így ezen az estén a francia ízeké lesz a főszerep világszerte. Bemutatják a francia kulinária innovatív képességét, értékeit, újításait, összetartó erejét és egészségmegőrző szerepét...

    A francia menü mindenhol tartalmaz egy hagyományos aperitívet, egy hideg- és egy meleg előételt, egy halételt vagy rákfélét, egy húsételt, francia sajtot, csokoládés desszertet, francia bort és egy rövid italt. Előírás, hogy friss, helyi alapanyagokat kell felhasználniuk az éttermeknek és olyan ételeket készíteni, melyek kevesebb hozzáadott cukrot, zsírt, sót tartalmaznak. Idén kiemelt szerepet kap az ízek világában a Nouvelle-Aquitaine régió vagyis Bordeaux és környéke. 

    Az eseményt egy globális kommunikációs kampány kíséri, így a résztvevő éttermek és séfek is lehetőséget kapnak a szélesebb körben való bemutatkozásra. Magyarországon 25 vendéglő vesz részt a kezdeményezésben és kínál különleges francia menüt március 21-én.  

    Budapest (10)

    • Béterv Lakásétterem
    • Borssó Bisztró
    • Gundel
    • Jardinette
    • Kolette Bistro
    • Kollázs étterem
    • La Perle Noire
    • Larus étterem
    • Paris Budapest
    • Pavillon de Paris

    Budakeszi

    • Budai Gesztenyés Nagyvendéglő

    Debrecen

    • IKON Étterem

    Miskolc

    • Végállomás Bistorant

    Szeged

    • Boros Kakas

    Szentendre

    • Promenade Vendéglő

    Veszprém

    • GUSTO13 Bistro&Delicate  

    Illetve az Accor szállodalánc 9 étterme:

    • Palace Restaurant
    • My Bar - Café Alba Restaurant
    • Ibis Budapest Aero
    • Budavár Restaurant
    • Mirage Restaurant
    • NOVO2 Cafe lounge bar
    • Ibis Kitchen lounge
    • NOVO2 Lounge Bar  

    További információ a rendezvényről: http://ee.france.fr/hu/information/gout-good-france-2018

    Kategória: Gasztronómia

    PRESS RELEASE HUNGARY

    Elérhetőségek:

    Telefon: +36-70-882-6760
    E-mail: info@pressreleasehungary.com

    © 2018 Press Release Hungary. All Rights Reserved. Designed By Svsco