>
    hétfő, 13 augusztus 2018 12:23

    Bejutott a barcelonai döntőbe a magyar csapat

    Teltház előtt zajlott a Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest legjobban várt versenyszáma, a 200.000 euró összdíjazású Nemzetek Díja.

    A versenyt a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) elnöke, Ingmar De Vos is megtisztelte látogatásával, első alkalommal ellátogatva Magyarországra. Maximálisan elégedett volt a verseny színvonalával, véleménye szerint a Nemzeti Lovarda világszínvonalú versenyek megrendezésére is kiválóan alkalmas. A nemzetközi szinten legmagasabb minősítéssel rendelkező pályaépítő, Werner Deeg egy remekül lovagolható, de a végeredményt egyértelműen eldöntő pályát álmodott meg. A 160 centiméteres pályán 15 erőkifejtés várta a lovasokat, amit a versenyzőknek kétszer kellett teljesíteniük mindössze fél órás különbséggel a kánikulai melegben, ami komoly megterhelés volt a párosoknak.

    A mai napon az osztrákok legyőzhetetlennek bizonyultak, hat hibátlan pályával megérdemelten nyerték a versenyszámot. A verseny három dupla hibátlan lovaglása közül kettőt a Marcus Wallishauser által vezetett csapattól láthattunk, mégpedig Julia Houtzager-Kayser és Felix Koller remek teljesítményének köszönhetően, de a csapat két másik tagja, Christian Rhomberg és Max Kühner is hozzátettek egy-egy hibátlant a végeredményhez. A győzteseknek járó Longines karórákat Dmitry Dmitriev, a Longines régióigazgatója adta át, illetve a helyezett lovasoknak Ingmar De Vos, a Nemzetközi Lovasszövetség (FEI) elnöke, dr. Nagy István agrárminiszter és Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke gratulált (borítókép).

    Nemzetünk lovasai is megérdemelten vehették át a második helyezettnek járó díjat, hiszen a Németh István szövetségi kapitány által vezetett csapat végig kiegyensúlyozott lovaglással mindkét fordulóban egyaránt jól szerepelt. Krucsó Szabolcs és Chacco Blue II. egy hibátlan pályával, és a második körben a kettes számú sárga meredeken egy szerencsétlen verőhibával zárta a számot, ami mellesleg a páros egyetlen verőhibája volt az egész versenyen. Ifj. Szabó Gábor és Timpex Bölcsész az első körben egy verőhibával – Bölcsész a hátsó lábával ért hozzá a Lánchidat szimbolizáló meredek felső rúdjához – és a második körben egy gyönyörű hibátlannal járultak hozzá a magyar sikerhez. Hugyecz Mariann lovának sérülése miatt ifj. Kövy András ugrott be a csapatba tartalékként Heurékával, akinek ez volt az első Nemzetek Díja versenye, de a páros két-két verőhibás teljesítményével bebizonyította, hogy van helyük ebben a mezőnyben. Legrutinosabb Nemezetek Díja lovasunk, Horváth Balázs zárta a sort Zordonnal, aki remekül bírta a rá nehezedő nyomást, és első körben egy hibátlannal, második körben pedig egy verőhibával bebiztosította a csapat második helyét még a szám vége előtt. Ezzel az eredménnyel pedig a magyar válogatott történelmi sikert ér el, hiszen az osztrákokkal együtt kijutott az október 5-7. között megrendezésre kerülő Nemzetek Díja sorozat döntőjébe, Barcelonába, amire nem volt még példa idáig.

    A norvég különítmény végzett a harmadik helyen, akiknek nem titkolt célunk volt a győzelem. A Mikael Kolind által felkészített csapatot a Gulliksen család (Victoria, Johan-Sebastian és Geir) alkotta, kiegészülve a FEI Young Rider Academy tagjával, Lisa Ulvennel. Geir Gulliksen briliáns dupla hibátlan teljesítménye ellenére a csapat tizenhárom hibaponttal zárta a versenyt.

    Az egyik esélyesként induló Portugália végzett a negyedik, Csehország pedig az ötödik helyen egyaránt húsz-húsz hibaponttal. Lengyelország 24, Görögország 38, Bulgária 52 hibaponttal zárta a versenyt. Kihívásokkal teli ősz vár a magyar válogatottra, hiszen szeptemberben a csapat az Egyesült Állomokba utazik a világbajnokságra, majd október elején pedig Barcelonában kell helyt állniuk a Longines FEI Nations Cup™ döntőjében.

    További sok sikert kívánunk lovasainknak ezeken a megmérettetéseken is, gratulálunk a csapat összes tagjának és Németh István szövetségi kapitánynak ehhez a fantasztikus sikerhez.

    Start- és eredménylisták: http://csiobudapest.hu/start-eredmenylistak/

    Nemzetek Díja fotók:

    https://drive.google.com/drive/folders/1eIF1G1xrv1ud0-SuEreicFZfJ9g6J5Vn

    Fotó: CSIO Budapest / Hajdu Krisztina 

    Kategória: #CSIO2018 BUDAPEST

    Igazi különlegességeket adott a fogyasztóknak a Magyar Pékszövetség 2018-as, augusztus 20-i termékversenye. Az idén Innovatív, Teljes kiőrlésű és Búzakenyér kategóriákban meghirdetett verseny nyertesei a Mézalmás Rozskenyér, Hajsza és Várhegyi Deres nevet kapták, és mindegyik egészen egyedi élményt ad. A friss fejlesztésekkel a nagyközönség első alkalommal a Magyar Ízek Utcája rendezvénysorozaton találkozhat, augusztus 18-20-án, a Várkert Bazár előtt.

    A delikát

    Az Innovatív kategóriában bizonyult a legjobbnak a Szega Camembert Kft. Mézalmás rozskenyere. A cég Pékmestere, Lusztig Ákos 70% rozslisztből, 24 órás kovásszal készítette a finomságot, méz és almachips hozzáadásával. A kovászos rozskenyér enyhén savanykás íze tökéletes harmóniát alkot a méz és almachips enyhe édességével. Az összhatás se nem igazán édes, se nem savanyú, nagyon különleges kenyér, amit az alkotó kifejezetten sültekhez, mártásokhoz, szendvicsnek, és különböző kencék alá ajánl, de jellege miatt lekvárral és mézzel is kiváló.

    A sportos

    Bár úgy tűnhet, hogy manapság minden a kalóriacsökkentésről szól, azért bőven vannak helyzetek, amikor valami igazán tartalmasra van szükségünk. Ilyen lehet egy komolyabb hegyi túra, a sportemberek napi többórás edzése, egy hosszabb betegség utáni, legyengült állapot, és természetesen a nehéz fizikai munka. Pontosan ilyen embereknek készült a magas energiatartalmú, a beszédes Hajsza névre hallgató kenyér, amellyel alkotói a Pedró Pékség Kft. és Takó Zoltán pékmester megnyerték a Teljes kiőrlésű kategóriát.

    A kenyér háromféle teljes kiőrlésű lisztből készül; tönköly, rozs és zab. Az összetevőket 24 órás rozskovász kelti életre, az összetevők között pedig napraforgó, tökmag és zabpehely található. A belsejét tekintve kissé nedves, sokáig friss és ropogós, bagett formájú kenyér nemcsak a kirándulók legjobb barátja lehet, de sajtokhoz, borok mellé is páratlan élmény.

    A klasszikus

    Szerencsésebb honfitársainknak van élménye a nagybetűs Kenyérről. Nagyjából ezt testesíti meg a verseny búzakenyér kategóriájának idei nyertese, amely a hagyományokhoz híven egyben a Szent István napi kenyér is. A ropogós héjú, 12 órás friss kovásszal készült, Várhegyi Deres névre keresztelt cipót már messziről megismerni egyedi, kalászra emlékeztető metszéséről. A Kurdi Family Pék Kft. remekéhez világosabb és sötétebb búzaliszt mellett 5% kukoricalisztet is adtak. Belseje lyukacsos, tartalmas, közepesen könnyű, világos, de nem hófehér. Bármihez jó szívvel fogyasztható, klasszikus fehér kenyér, amely minden falattal összefoglalja a fogyasztóknak a magyar kenyerek legjobb hagyományait, ízvilágát, harmóniáját.

    A Magyar Pékszövetség által minden évben kiírt termékverseny sajátossága, hogy a kategóriák győztes kenyerei Szent István napja után kaphatók. A versenyen a nevezés feltétele, hogy a termékek nagy és kisüzemi körülmények között egyaránt gyárthatóak, reprodukálhatóak legyenek, és mindenben megfeleljenek a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak.

    További információ: http://augusztus20.kormany.hu, http://www.pekszovetseg.hu

     

     

    Kategória: Életmód

    A Magyarországon fellelhető technikai sportok körében kiemelten népszerűnek számító DRIFT 2005 óta évről - évre több pilótát ösztönöz arra, hogy a már megszokott autóversenyekkel ellentétben a pálya nyomvonalát rendhagyó módon kilinccsel előre autózva teljesítse.

    A sportág gyökerei Japánból származnak, hiszen az 1960-as években ott rendeztek először úgynevezett "touge" - illegális hegyi versenyt. A drifterek vagy más nevükön a "Rolling Zoku"-k egyetlen célja az volt, hogy minél rövidebb idő alatt teljesítsék a kanyarokkal tűzdelt szerpentines út két kijelölt pontja közötti távot. Néhányan a jobb idő kedvéért a rallye-ból ellesett kanyarvételi technikákat alkalmazták - ebből nőtte ki magát később a drift. Európában a sportág 2004-ben kezdte el bontogatni a szárnyait, míg hazánkban 2005-től lelhető fel.

    A „DRFIT” (szabad fordításban: csúsztatás, sodródás) az autó tökéletes uralásának és irányításának látványos demonstrálása oly módon, hogy az autó lehetőleg egy centimétert se haladjon a szokásos módon egyenesen. A sportág maga nagyon hasonló a rally-hoz, azonban itt nem az idő és a sebesség számít, hanem a stílus és a kanyartechnika. A drift lényege, hogy az autó hátulját a túlkormányozottságból fakadó kitörésekor a kanyarban csúszásban kell tartani anélkül, hogy az autó megtapadjon. Ahhoz, hogy a csúszás minél tovább fenntartható legyen, tökéletes kormányzásra és gázpedálkezelésre van szükség. A drift tehát kifejezetten a hátsó kerékmeghajtású autók és azok pilótáinak művészete.

    Országunkban a kihívásokra kiéhezett pilóták évente egyszer tehetik próbára magukat az immáron 6. alkalommal megrendezésre kerülő, kiemelten veszélyesnek számító hegyi drift futamon, Bélapátfalván, a Bélkő Hegyen. A helyszín a festői Bükki Nemzeti Park területén található - Szilvásváradtól mindössze 7 km-re - mely egész Európában elismertnek számít, hiszen eddig 2 KOE (King Of Europe Touge) verseny számára is otthont adott.

    Az augusztus 4-5-i hétvégén „Hungarian Touge Drift” nemzetközi driftkupán a SemiPRO és a PRO osztály pilótáinak krémje méri majd össze tudását és rátermettségét a megszokottnál is több koncentrációt igénylő versenyen, melyen nem lesz hiány az öblösen ropogó német V8-asokból, valamint a fütyülő turbóikról elhíresült japán vasakból! A pálya hossza összesen 1.4 km, melynek tempós technikás kanyarjainak összefűzése még a legjobbak számára is kellő kihívást tartogat majd, így az adrenalin, a sebesség, és a füst garantált lesz az eseményen! A verseny díjazása kiemeltnek mondható, hiszen az első 5000 Eurós, a második 3000, míg a harmadik helyezett 2000 Eurós pénzdíjban részesül.

    Az idei Hungarian Touge Drift verseny azért is különleges, mert a 4. legnagyobb töltőállomás hálózatot üzemeltető céggel, a LUKOIL-al együttműködésben emeljük a rendezvény színvonalát. A jegyek elővételi értékesítését is ők végzik.

    Akik nem érnék be a táj szemet gyönyörködtető szépségével, azok figyelemmel kísérhetik majd augusztus 4-én 17h-kor kezdődő „CAPRICE Diamonds & Cars” szépségversenyt. A szépségverseny idén első alkalommal kerül megrendezésre, melynek fő támogatója Európa legnagyobb gyémánt központja, a Budapest Szívében található CAPRICE – Dorottya Diamond Palace. A támogató a szépségverseny és a drift verseny győzteseinek kiváló minőségű egyedi tervezésű gyémánt ékszereket ajánlott fel.

    A szépségversenyen az újonc lányok mellett az autóversenyek és tuning show-k világából már ismert hostessek is jelen lesznek, köztük több szépségkirálynő, egyikük Németországban, a Tuning World Bodensee-n is képviselte hazánkat. A tizennyolc lány fotója megtekinthető a Facebookon, a verseny oldalán és szavazni is lehet rájuk a közönségdíjért. A versenyen egy korábbi szépségkirálynő, Dudik Szonja által tervezett elegáns nyári ruhákban és bikiniben mutatkoznak be a lányok a zsűri és a közönség előtt.

    Találkozunk augusztus 4-én és 5-én Bélapátfalván, a Bélkő hegyen!

    csütörtök, 02 augusztus 2018 16:30

    Magyar Díjugrató Válogatott

    HUGYECZ MARIANN

    A hetényegyházi lovasnő 11 éves kora óta lovagol. Hosszabb időt töltött Nagy-Britanniában Diana Lampardnál, majd Németországban Helena Weinbergnél. Ifjúsági versenyzőként többször vett részt Európa-bajnokságon. 2000-ben a Hortobágyon megrendezett Európa-bajnokságon az élmezőnyben végzett. Pályafutása során Európa szinte összes nagy versenyén starthoz állt, és Bulgáriában CSIO Nagydíjat is tudott nyerni. Négyszer vett részt felnőtt Európa-bajnokságon. 2010-ben indult a Kentuckyban megrendezett Lovas Világjátékokon. 2016-ban történelmi sikerrel gazdagította a magyar díjugrató sportot: bejutott a Díjugrató Világkupa döntőjébe, ahol jelenlegi legjobb lova, Chacco Boy nyergében az összes pályát nagyszerűen teljesítette. Chacco Boy nevű lovával 2016-ban tagja a budapesti CSIO-n Nemzetek Díja győztes magyar csapatnak, ahol dupla hibátlan lovaglásával járult hozzá a győzelemhez.

     

    HORVÁTH BALÁZS

    A Pataki Ménes versenyzője, a hazai díjugrató sport meghatározó alakja. Ötszörös egyéni magyar bajnok – háromszor a saját maga által kiképzett PM Jumping Lady-vel. 2009-ben Angliában, 2015-ben Aachenben, majd 2017-ben Göteborgban is lovagolt felnőtt Európa-bajnokságon. Pályafutása során Magyarország és Közép-Kelet-Európa szinte összes nagydíjában szerzett már győzelmet vagy helyezést, számtalanszor megnyerte a magyar ranglistát. A CSIO-kon mindig különlegesen eredményesen szerepel: tagja a Kiskunhalason 2009-ben győztes magyar válogatottnak, Csehországban pedig CSIO nagydíjat nyert Frederik nyergében. Mostani legjobb lovával, a sárga fedezőmén Zordonnal 2016-ban tagja a Nemzetek Díja győztes magyar csapatnak, mindkét pályán hiba nélkül értek célba.

     

    IFJ. KÖVY ANDRÁS

    Egy igazi lovasdinasztia tagja. Lovaglását elegancia, stílusosság, pontosság jellemzi. Ifjúsági lovasként díjlovagló Európa-bajnokságon vett részt. Díjugratóként 2000-ben Romániában és 2009-ben Kiskunhalason tagja a Nemzetek Díja győztes válogatottnak. Lovasként ismét megtalálta négylábú társát, akivel a magyar válogatott tagja lett, Heuréka, egy sárga kanca személyében. 2017 májusában Kiskunhalason Grand Prix győzelmet arattak, 2018-ban az ausztriai Linzben a válogatott tagjaként szerepeltek. 2013. óta a díjugrató utánpótlás szövetségi kapitánya, ő a Talent program edzői karának vezetője. Edzőként és pedagógusként is országunk egyik legjobb lovas szakembere. Az egyik legnépszerűbb hazai versenyhelyszín, a Pulai Lovaspark vezetője.

     

    KRUCSÓ SZABOLCS

    Mezőhegyesen született, komoly lovas hagyományokkal rendelkező családban. Édesapja, Krucsó Ferenc a magyar csapat tagjaként részt vett az 1980-as Olimpián. Anyai nagypapája, Gergely Imre a Mezőhegyesi Állami Ménesben a lótenyésztés szakmai vezetője volt több mint 35 éven keresztül. Testvére, a már hosszabb ideje Németországban élő Krucsó Balázs két évtizeden át oszlopos tagja volt a magyar díjugrató válogatottnak. Krucsó Szabolcs 15 éves korában került Németországba, kezdetben Peter Schütte, majd Paul Schockemöhle istállójában dolgozott. Hazatérve a Mezőhegyesi Állami Ménes és a B&H Lovasklub lovasaként versenyzett. Családjával Baracskán létrehozta a Krucsó Lovasklubot. Három éve rátalált pályafutása eddigi legjobb lovára, a Kórusz Attila tulajdonában álló Chacco-Blue II fedezőménre, akivel a 2017-es göteborgi Európa-bajnokságon a legjobb 50 közé kerültek. Chacco-Blue II-vel helyezett a 2017-ben Lengyelországban megrendezett CSIO5* verseny nagydíjában, és tagja az ötödik helyezést elért magyar válogatottnak. Idén májusban a linzi CSIO nagydíjában a második helyet szerezte meg. 2017-ben pályafutása során először egyéni országos bajnoki címet szerzett Kiskunhalason, 2018-ban pedig vezeti a magyar ranglistát.

     

    IFJ. SZABÓ GÁBOR

    Ifj. Szabó Gábor 12 évesen kezdett versenyezni. 2008-ban került Magyarország egyik legjobb magánkézben lévő méneséhez, a nyíregyházi Timpexhez és azóta is a ménes első számú lovasa. 2009-ben a hollandiai ifjúsági Európa-bajnokságon a 100 főt számláló mezőnyben megnyerte az elődöntőt, 2010-ben fiatal lovas bajnok lett Kiskunhalason. 2011-ben, a fiatal lovak világbajnokságán győzedelmeskedett Timpex Centessel a 259 indulós középdöntőben. 2013-ban már lovagolt a magyar válogatottban a budapesti CSIO-n, és még ugyanabban az évben, a dániai Európa-bajnokságon az elődöntőben a kilencedik helyen végzett Timpex Cabalével. Az eddigi budapesti CSIO-k hőse: 2014-ben Timpex Centtel, majd 2016-ban Timpex Bölcsésszel nyerte meg Nagydíjat. 2016-ban jelenlegi legjobb lovával, Timpex Bölcsésszel ő lovagolt összevetést Olaszország lovasával szemben, az ő gyors lovaglása szerezte meg hazánknak a győzelmet. A páros 2017-ben kvalifikálódott a Díjugrató Világkupa-sorozat Omahában megrendezett döntőjére, ahol a 21. helyet szerezték meg.

     

    Kategória: #CSIO2018 BUDAPEST

    Fábiáncsics Gábor 2011. óta a Nemzeti Lovarda igazgatója, a bizonytalanságtól terhes években is küzdött a létesítmény fennmaradásáért. Oroszlánrészt vállalt 2012. óta minden budapesti CSIO megszervezésében, és ott volt, amikor a Tattersall 2016-ban egy fergeteges CSIO-val és magyar Nemzetek Díja győzelemmel búcsúzott el a lovasélettől. Alig két év elteltével a Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapest kapcsán immár a felújított Nemzeti Lovardában beszélgettünk Fábiáncsics Gáborral.

    „A Nemzeti Lovarda hatodik alkalommal adhat otthont CSIO versenynek, az idei ötcsillagos verseny azonban az első ilyen léptékű rendezvény a felújítás után. A verseny előkészületei már hónapok óta folynak, az utolsó hónap pedig igazán mozgalmas volt. Hatalmas különbség van a három és az öt csillag között – ami ránk, szervezőkre a korábbinál is nagyobb felelősséget rótt. Magyarország még soha nem rendezett ilyen rangú díjugrató versenyt, komoly sportdiplomáciai siker tehát ez a felkérés, mint ahogy az is, hogy az eseményt a Nemzetközi Lovas Szövetség elnöke, Ingmar de Vos is megtiszteli látogatásával.

    A 400.000 eurót meghaladó összdíjazású verseny rendkívüli, az ehhez szükséges anyagi háttér megteremtése nem lett volna lehetséges a Magyar Kormány, a Nemzetközi Lovas Szövetség és a Magyar Lovas Szövetség támogatása nélkül. 2012-ben sok év kihagyás után a hazai lovas társadalom széleskörű támogatásával élesztettük fel a CSIO versenyeket, hogy újra becsatlakozhassunk a nemzetközi lovassport vérkeringésébe. A Longines FEI Nations Cup™ Jumping of Hungary CSIO5* Budapesthez közeledve ismét nagyszerű összefogást láthattunk, ami nélkül ez a rendezvény nem jöhetett volna létre. Büszkék vagyunk rá, hogy a budapesti CSIO versenyekre a nemzetközi lovasélet is felfigyelt, a versenyzők várják az eseményt. A Nemzeti Lovarda immár az ötcsillagos versenyeken elvárható színvonallal várja a versenyzőket. Ráadásul nemzetközi viszonylatban is különleges, hogy egy világváros közepén fekszik a lovarda, ez tovább növeli a rendezvény vonzerejét.

    A korábbi évek CSIO versenyei során emlékezetes magyar sikerek születtek. A szervezőbizottság nevében is mondhatom, fantasztikus érzés, hogy ezekben a sikerekben egy kis része a Nemzeti Lovardának és a rendezőknek is volt. Ez ad erőt ahhoz, hogy évről- évre újra belefogjunk a szervezésbe.”

    A felujitott Nemzeti Lovarda | Fotó: Nemzeti Lovarda

     

     

     

    Kategória: #CSIO2018 BUDAPEST

    A hagyományokhoz híven a badacsonyörsi Varga Pincészet idén is a legnagyobb és legszínesebb frissítő és váltópontjaként szolgált az NN Ultrabalatonon résztvevő csapatoknak és egyéni futóknak. A versenyzők Balatonaligáról indulva futották körbe a Balatont, a táv hossza 221 km, ebből 1 km a Pincészeten keresztül vezetett, ezért több ezer futó és kísérőik látogattak el oda. Az első futók már délben megérkeztek a Vargához, az utolsók éjjel egykor haladtak tovább. A verseny útvonala keresztül vezetett fahordókkal szegélyezett 14 oC fokos, hűs pincén is. A beérkező versenyzők frissítőként mustfröccsöt kaptak, ami magas vitamin- és cukortartalma miatt kiváló energiapótló ital. 

    „Úgy gondolom, hogy tapasztalt helyszínszervezőknek számítunk, hiszen ez már a harmadik alkalom, hogy helyet adtunk az Ultrabalaton egyik váltópontjának. A nap során nálunk váltó kb. 2500 futón kívül az éppen pihenő csapattársak és a kísérők nagy része is megfordult nálunk, így előfordult, hogy egyidőben rengeteg embert kellett vendégül látunk. Egyszerre akár négyszázan is asztalhoz tudtak ülni, de sokan a gyönyörű idő miatt a Balatonra és Badacsony-hegyre néző pázsitot választották pihenőhelynek. A futóversenyt számos cég csapatépítésre használta, a Varga Pincészetnek is indult egy 12 fős csapata, a távot 20:29:43 alatt teljesítettük, de emellett fontos volt az is, hogy a verseny lebonyolításában résztvevő húsz munkatársunk majdnem 24 órán keresztül nyújtott magas szintű szolgáltatást az idelátogatóknak, és mindezt tökéletes összhangban, egy csapatként tették” – összegzi a szombati versenynapot Varga Máté, a Pincészet egyik tulajdonosa. 

    Természetesen a gasztronómiai élmények 2018-ban sem maradhattak el: a Varga-féle bor és must fröccsök a Varga Fröccsteraszon, a meleg street food ételek, és rétesműhelyben készült finomságok. Az éjszaki futáshoz nélkülözhetetlen kávéról az ország legjobb baristája, Török Ádám gondoskodott.

    További információk:

    Varga Pincészet

    Varga Máté (tel.: +36-70 3153 828, Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

    Sajtókapcsolat:

    B&D ComMedia Kommunikációs Iroda(www.commedia.hu)

    Dobre Kinga, igazgató (tel.: +36-20 9661 699, e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.)

    Kategória: Üzleti közlemények

    Rangos elismerést kapott számos hazai kisüzemi sör Írország legnagyobb kézműves sör fesztiválján, az Alltech Craft Brews and Food Fair-en. 

    Az évente Dublinban megrendezésre kerülő nagyszabású eseményt megelőzően egy 28 tagú nemzetközi zsűri végzi a beküldött sörök vakkóstolását. Az összesen mintegy 370, a világ számos tájáról nevezett sört 6 kategóriába osztották, a kategóriagyőztesek aranyérmet kaptak, majd az aranyérmesek közül került ki a verseny legjobbja, a nagydíjas sör. Ebben az évben Dublin Craft Beer Cup 2018 nagydíjas nyertese a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE söre, az M63 BULLDOG lett. A főzde további két bronz- (327-139, M40 PÚPOS) és egy ezüstéremmel (M61 NOHAB) is gazdagodott, amivel a legeredményesebb hazai induló lett. 

    Rajtuk kívül még 2 sörfőzde: a Hopfanatic és a Guri Sörfőzde kapott elismeréseket: 

    • Hopfanatic - Christmas Hoppudding - ezüstérem
    • Hopfanatic - Jindilli – ezüstérem
    • Hopfanatic - Whitehops – bronzérem
    • Hopfanatic - Nohoplimit - bronzérem
    • Guri Sörfőzde - Pompeii – aranyérem
    • Guri Sörfőzde - Black Ball – ezüstérem
    • Guri Sörfőzde - Sztahanov - bronzérem

     

    FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE 

    Sör és vasút találkozása = FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE 

    A vasút szeretete még gyermekkoromban ragadt rám - Édesapám mozdonyvezető volt: csodáltam, imádtam a hatalmas, fújtató gépezeteket, sokat utaztam Apámmal rajtuk, ezek az élmények örökre belém égtek, engem a ,,...mozdony füstje megcsapott". A sör... Kedveltem régen is, ám sosem a mennyiséget, hanem a minőséget helyeztem előtérbe. Ha tehettem, mindig valami újabbat vásároltam, részesítettem előnyben. Megfogott a sokszínűségük, a változatosságuk, azt gondoltam, szinte végtelen a lehetőségek tárháza, hisz’ annyi íz, illat, szín létezik. Izgatott, foglalkoztatott, hogyan készülhet ez a csodás nedű? 

    Pár éve a csillagok állása azt mutatta: itt az idő, most vagy soha. Belevágtunk – megcsináltuk. Egy év alatt felépült a FŰTŐHÁZ SÖRFŐZDE. Visszaköszön a vasutas vér, hisz’ söreink emléket állítanak egy-egy klasszikus mozdonytípusnak, mintaboltunk pedig – a SÖRVÁRÓTEREM – egy vasúti váróteremre emlékeztet. Az üzem egyszerre korszerű – komoly ipari számítógép vezérli a főzés bizonyos folyamatait -, ugyanakkor megvannak benne a kézműves sörfőzés elemei is; több mint ötven szelepet kézzel állítunk, kapcsolunk, akárcsak egy régi gőzmozdonyon. Csak minőségi – német, belga, amerikai, osztrák – alapanyagokat használunk, nem spórolunk ezek mennyiségével sem, nem gyorsítjuk a gyártás folyamatát, hisz’ az első osztályú termékekhez a minőségi alapanyagokon, a precíz gyártási folyamaton túl idő is kell. A termékeink érlelési ideje – 0 °C-os tartályainkban – minimum 60 nap. Ez manapság nem jellemző. Mi kivárjuk, míg megérik a sör, mert jelmondatunk: MINŐSÉG – KOMPROMISSZUMOK NÉLKÜL. 

    327-139 

    Édesapám kedvenc mozdonya volt, az emlékére készült ez a Stout. 

    Fekete sör a javából – bársonyos sötétség. Hét fajta malátából főzzük, háromfajta komlóval fűszerezzük és belga élesztővel erjesztjük. Igazi csemege, ínyenceknek való. Kávés, krémes habja, az első kortyérzet édes, ami kesernyésbe vált, melyből kávés íz alakul ki. Utána ezek az ízek folyamatosan, váltakozva jelennek meg. Testes, erős sör – csak „értőknek”! A névadó, a 327-139 pályaszámú mozdony 1954-ben országos mozdony szépségversenyt nyert Budapesten. A győztes mozdonyról elnevezett sör 2017 februárjában Dublinban, a fekete sörök hazájában, az Alltech Craft Brews and Food Fairen elnyerte a Craft Beer Cup-ot, míg májusban bronzérmet nyert Kentucky államban, Lexingtonban az Alltech Craft Brews and Food Festen (Alltech Commonwealth Cup).

    M63 BULLDOG 

    A legkisebb, a legfiatalabb “gyermekünk”, a “leg…” mozdony, a “leg..” sör. A legerősebb, legnagyobb – 18 hengeres-, selejtezésig az M63-002 a leggyorsabb mozdony címet is viselhette. A Belgian Golden Strong méltó névadójához, extrakt tartalma 19,2 – alkohol tartalma 8,5 %. Ütős kombináció, tényleg mosolyt csalhat az arcokra. Egyedi, fűszeres-mézes az illata. Jellemzője az édes/kesernyés zamat folyamatos játéka. Arany színű és erős – könnyűnek tűnik, pedig nem az. Mi szóltunk... 2017 februárjában az Alltech Craft Brews and Food Fair versenyen a kategóriájában ezüstérmet, májusban aranyérmet nyert Kentucky államban, Lexingtonban az Alltech Craft Brews and Food Festen (Alltech Commonwealth Cup).

    M61 NOHAB 

    Szintén Ale, American India Pale Ale. Ugyancsak öt fajta malátából főzzük. Sajátossága, hogy hidegkomlózzuk, de tartályon kívüli technológiával. Ez meglehetősen ritka manapság, viszont az eredmény önmagáért beszél. A trópusi gyümölcsös kezdés után a háttérben megjelenik a kesernyés íz, de ez így van rendjén, hisz’ egy IPA-ról beszélünk. Egy kedves hölgy – aki most már sörkedvelővé vált – találóan jellemezte: “Férfiasan harapós sör”, illetve “Férfiasan tökéletes”. Szerintünk is. Akárcsak névadója a NOHAB, a legszebb, legharmonikusabb mozdony, ami valaha készült. A vélemény szubjektív…, de igaz. 

    M40 PÚPOS 

    A legjobban ebben a sörben talál egymásra: nyár – sör – vasút. Kicsit nosztalgikus a kép a Balaton part, kánikula, forró lángos a kézben, egy pohár hideg sör az asztalon, messziről hallatszik a jellegzetes 16 hengeres Jendrassik motor hangja, és a fák közt feltűnik egy fürdővonat élén az egyik legszebb festésű mozdony a PÚPOS. A nyolc malátából készült búzasörünk ezt az érzést hozza vissza, már csak a lángos hiányzik, üvegen a PÚPOS, üvegben a nyár friss szabadsága – és a folyékony kenyér. 

    Elérhetőség:

    http://www.futohazsorfozde.com

    https://www.facebook.com/futohazsorfozde

     

    HOPFANATIC BREWERY

    A Hopfanatic Sörfőzde 2013 márciusában kezdte meg működését Kiskunhalason. Különleges sörök készítése volt a célunk. Több eddig nem fellelhető sörstílust szerettettünk meg, az igényes sörök kedvelői körében. 2016 őszén a termelésünket leállítottuk és teljes körű korszerűsítésbe kezdtünk. 2017. május 16-án az új, modern, az előbbinél kétszer nagyobb kapacitással megkezdtük a söreink főzését. Célunk nem változott, továbbra is magas minőségű sörkülönlegességeket szeretnénk főzni. 8 állandó sörrel térünk vissza, ami egész évben beszerezhető. Emellett több „OnlyKEG” széria is lesz, amit a neve is elárul, csak hordós kiszerelésben lesz elérhető. Ezek a sörök lesznek a kísérleti főzetek, melyekben nem leszünk rest használni különleges összetevőket.

    WHITEHOPS - Hoppy Wheat Beer 

    Búza tematikájú fesztiválon született ez a sör. Bajor búza alapokon egy amerikai komlós itóka. Banános, észteres mellett, citrusos és grapefruitos jegyek teszik kellemessé a sörözéseket. 

    70 IBU 15 EBC Alk.: 6% v/v 

    NOHOPLIMIT - West Coast India Pale Ale 

    Komlórgia egy üvegben. 5 féle magas minőségű komló adja ezen sör kiemelkedő aromáját. Magas alkoholtartalma jól rejtőzködő, nem tolakodó. Kekszes, mézes, narancsos, bodzás jegyek teszik különlegessé ezt az IPA-t. 

    100 IBU 30 EBC Alk.: 8,5% v/v 

    CHRISTMAS HOPPUDDING - Imperial India Pale Ale With Fig And Cocoa Nibs 

    Kiszakadni a mézeskalácsos fahéjtól és szegfűszegtől gejl sörtől, ez volt a célunk. Helyette a tél gyümölcsét, a fügét, és a madagaszkári kakaóbabot választottuk egy nagyon kellemes Imperial IPA ízesítéséhez. Az eredmény egy illatos, folyamatosan más arcát mutató sör lett, ami a téli napokon garantált örömmel lát el minket. 

    120 IBU 30 EBC Alk.: 10,5% v/v 

    JINDILLI - Macadamia Chocolate Cake Stout 

    Elindítottuk a PROJECT SERIES nevű kísérleti sörsorozatunkat, melynek első szereplője, egy kellemes, csokoládés felhangú angol stout, amit a pörkölt makadámdió kellemes aromájával dobtunk fel. 

    80 IBU 80 EBC Alk.: 7,8% v/v

    Elérhetőség:

    https://www.hopfanatic.com

     

    GURI SÖRFŐZDE 

    A Guri sörfőzde családi vállalkozásként indult 1995-ben. Kezdetben kizárólag a pilseni sörüket főzték, ami mind a mai napig a termelésük 60%-át teszi ki. A sörforradalom kezdetével gerilla sörfőzőkkel kezdtek együtt dolgozni, akik manapság is gyakran megfordulnak a főzdében, de saját receptúrák alapján is készítenek újhullámos söröket, amelyek az utóbbi 2 évben remek eredményeket hoztak.2015-ben a Guri Meggyes és Guri Szilvás sörük Csehországban kategória győztes lett, míg 2016-ban a KSE sörversenyen a Pompeii nevű Amerikai Pale Ale sörük gyémánt, a Spicc nevű Amerikai IPA-juk pedig Arany diplomát szerzett. A sörfőzde jelenleg 2 főzőházzal üzemel, egy 800, illetve egy 3200 literessel. A kisebben az újhullámos sörök, míg a 3200 literesben a hagyományos sörök készülnek. A főzde gyakran fogad látogatókat is. 

    POMPEII - Vörös ale 

    Az American Red Ale iskolapéldája. Visszafogott malátásság, domináns amerikai komlókra jellemző illatok, nagy test és vörös szín jellemzi. Visszafogott malátásság, domináns amerikai komlókra jellemző illatok, nagy test és vörös szín jellemzi. 

    Alk.: 5%, °B.: 13% 

    BLACK BALL - Amerikai porter 

    Ebben a testes barna sörben a Pale Ale, Caramünch typ II maláta karamelles, étcsokoládés, kávés jegyei állnak egyensúlyban az amerikai Chinook komló gyümölcsös aromájával. 

    Alk.: 6%, °B.: 14% 

    SZTAHANOV - Imperial IPA 

    Vörös szín, karamell malátás nagy test, intenzív gyümölcsös komlóaroma, markáns keserűség és tartós krémes hab. 

    Alk.: 7%, °B.: 17,5%

    Elérhetőség:

    https://www.facebook.com/gurikezmuvessor/

    Alltech Lexington Brewing and Distilling Co.

    Az Alltech Lexington Brewing and Distilling vállalat díjnyertes sörök és szeszesitalok gyártója és egyike a világon létező csekély számú olyan vállalatnak, amely egyidejűleg folytat sör- és szeszfőzési tevékenységet. Azt követően, hogy 1999-ben Dr. Pearse Lyons, az Alltech alapítója és elnöke megvásárolta a vállalatot, a Kentucky Bourbon Barrel Ale® fokozatosan a sörfőzde vezető márkájává vált, kihasználva a friss Kentucky Bourbon whiskey-s hordók hozzáférhetőségét. Mostanra a Kentucky főzetcsalád – Kentucky Ale®, Kentucky Kölsch, Kentucky Bourbon Barrel Ale®, Kentucky Bourbon Barrel Stout, Kentucky IPAés egy különleges, hordóban érlelt szezonális sörválogatás – már számos díjat begyűjtött. 2015.-ben az európai bővülés keretei között megvásárolta a Newryban, Észak-Írország található Cumberland sörfőzdét, ahol a Foxes Rock Pale Ale, Red Ale, IPA és Stout sörei valamint a Finn Pilsner Lager sörök készülnek, valamint licence alapján a Kentucky főzetcsalád egyes sörei is. Összesen a két főzde 50 ezer hl kapacitással dolgozik. 

    Jelenleg további bővítések vannak folyamatban a cég háza táján ide értve a nemrég, a Western Kentucky University-n átadott kisüzemi sörfőzdét az egyetemmel kooperációban valamint a Közép – és Dél amerikai bővítéseket. 

    A vállalatot 2012-ben, saját szeszfőzdéjének megnyitásakor a világhírű Kentucky Bourbon Trail® útvonal egyik megállójává választották. Legkiválóbb termékei a Town Branch® Bourbon, a Town Branch® Rye, a Pearse Lyons Reserve® malátawhiskey és a Bluegrass Sundown® bourbonnel ízesített kávélikőr. 

    Kategória: Gasztronómia
    péntek, 09 március 2018 21:37

    „Az Év Sommelier”-je 2018

    Az Év Sommelier-je” verseny ebben az évben már a harmadik alkalommal kerül megrendezésre. A verseny szervezője a Magyar Sommelier Club, szakmai támogatói a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség.

    Az A.S.I. (Nemzetközi Sommelier Szövetség) verseny lebonyolítási rendszere értelmében a bajnokság több fordulóból áll.

    A versenyre a nevezési díj 10 000 Ft, melyet előzetesen március 7-ig kell átutalni, vagy postai csekken befizetni a Magyar Sommelier Club OTP Bank 11703006-20475510-00000000 számú számlájára. Kérjük a megjegyzés rovatba beírni: „Az Év Sommelierje”.

    A résztvevők száma nincs korlátozva. Minden jelentkező, aki betöltötte a tizennyolcadik évét és a vendéglátásban a munkaideje legalább kétharmadát az italokkal történő feladatok (itallap, borlap, érlap szerkesztése, italok beszerzése, tárolása, felszolgálása, illetve étel-ital ajánlás, menü összeállítás, borvacsorák) ellátásával tölti, jelentkezhet a versenyre.

    A versenyen minden indulónak munkaruhájában kell megjelennie.

     

    Első erjedés

    2018. március 24-én, szombaton 9.00 órakor a Continental Hotel Budapestben

    A feladatokat írásban kell megoldani, melyek a következők:

    • Az első részben egy 60 kérdésből álló tesztet kell kitölteni, amelyben a sommelier munkájára és az étteremben felszolgált egyéb italokra, illetve a hazai és külföldi borászatokra és boraikra vonatkozó kérdések szerepelnek.
    • A második részben megadott 3 bor felismerése, és jellemzése. (szőlőfajta, borvidék, évjárat, termelő).
    • A harmadik részben öt ital felismerés és jellemzése és ajánlása menühöz.
    • A negyedik részben ételek és a hozzá illő borok párosítása.

    A feladatok végeztével minden versenyző számára két óra pihenő, illetve felkészülési idő áll rendelkezésére!

    A verseny napján délelőtt 11.00 órától a verseny végéig kóstolási alkalmat biztosítunk borbarátoknak, borrajongóknak, lelkes borkóstolóknak és mindenkinek, akik szívesen kóstolnak egy nem mindennapi borokat felvonultató sommelier kóstolón. Neves borászatok friss, zamatos, lendületes borai és meglepetései kerülnek a kóstolók poharaiba! Nem érdemes kihagyni, mert ezt az élményt csak itt és csak most lehet átélni! Mindezt kóstoló jegyek nélkül!

    Az „Első erjedés” teszt feladata zártkörű, azon csak a versenyzők, a zsűri és a sajtó vehet részt. A vakkóstolásra és az étel-borok társításra korlátozott létszámban már lehet a nézőknek, szurkolóknak és barátoknak a teremben tartózkodni.

    Második erjedés a döntő

    2018. március 24-én, szombaton 14:00 órakor a Continental Hotel Budapestben

    A döntőre nézőként, szurkolóként várunk minden érdeklődőt.
    A döntőbe az elődöntő első három helyezettje jut, de a döntőbe jutást csak az elődöntő okleveleinek átadásakor hirdetjük ki.

    A döntő feladatai eltérőek az előző fordulók feladataival. Az első részben a versenyzőnek fogadnia kell a vendégeket, majd asztalhoz kísérni és felvenni a rendelést idegen nyelven.

    Ezt követően pezsgőt kell felszolgálni, valamint kezelni a váratlan vendéget!

    További feladatok, angol nyelven:

    • Hibás borlap kijavítása.
    • A megadott étel sor mellé borokat és italokat ajánlani.
    • Dekantálás a vendég asztalánál.
    • Borok és párlatok vakkóstolása, azonosítása
    • Képek, fotók alapján tájak, borászatok, borászok felismerése.
    • Meglepetés feladat.

    A három versenyző egymást követően szerepel. A döntőn a versenyzőknek a rendelkezésre álló tiszta idő 41 perc, amely a feladatonként meghatározott időkorlátokból adódik össze. A még rendelkezésre álló időről a szakaszosan tájékoztatjuk a versenyzőket. Mindhárom versenyző munkájáról videofelvétel készül.

    Zsűri

    A legalább öttagú zsűri tagjait a Magyar Sommelier Club delegálja a borászat, borkereskedelem, az éttermi és szállodai szakma, a szakoktatás, a gasztronómiai média képviselőiből és az előző évek magyar sommelier bajnokaiból. A zsűri elnöke a Magyar Sommelier Club elnöke.

    A verseny győztese jogot nyer Magyarország képviselőjeként Belgiumban a „Contest of the Best Sommelier of the World 2019.” világversenyen részt venni. A verseny második helyezettje nevezési jogot kap, hogy versenyzőként hivatalosan képviselje Magyarországot Belgrádban a „Balkan Sommelier’s Challange 2018.” nemzetközi versenyen.

    Kötelezettségvállalás

    A verseny minden indulója, mint a verseny lehetséges későbbi győztese a verseny megkezdése előtt aláírásával vállalja, hogy győzelme esetén 2018. december 31-ig a Magyar Sommelier Club rendelkezésére áll, a szervezők felkérésére rendezvényeken, versenyeken, kiállításokon, valamint a Sommelier Iskola előadásain, mint „Az Év Sommelier”-je képviseli és népszerűsíti a sommelier szakmát. A verseny első három helyezettje egyben vállalja, hogy a Magyar Sommelier Club rendes jogú tagjává válik, amennyiben még nem tagja a Clubnak.

    Versenyre jelentkezés:

    Magyar Sommelier Club
    1061 Jókai tér 7.,
    Tel.: +36 1 426 4553
    E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
    Weboldal: www.sommelier.hu

    PRESS RELEASE HUNGARY

    Elérhetőségek:

    Telefon: +36-70-882-6760
    E-mail: info@pressreleasehungary.com

    © 2018 Press Release Hungary. All Rights Reserved. Designed By Svsco